„Mennyire érinti önt érzékenyen, hogy a BKK-t kettévághatják?
Amikor a BKK-t felállítottuk, az volt a cél, hogy egy integrált közlekedésszervező alakuljon, ami egyszerre foglalkozik a tömegközlekedéssel, a gyalogosokkal, az autós és a biciklis közlekedéssel, ez számos sikeres város modellje Londontól Szingapúrig. Az elmúlt négy évben minden egyes napon azon dolgoztam, hogy ebből a struktúrából a legtöbbet kihozzuk. Nyilván, hogyha az ember egyszer valamit megálmodott, létrehozott, ami aztán működik, és eredményeket is hoz, személy szerint nem feltétlenül örül annak, ha átalakítják. Ha azt mondanám, hogy az átalakítási koncepció helyes, és lehet sikeresen irányítani egymástól elkülönülten a különböző közlekedési ágazatokat, akkor az elmúlt évek munkáját kritizálnám. Ezt pedig nem teszem, mert szerintem az elmúlt évtizedek legsikeresebb négy éve volt a budapesti közlekedésfejlesztésben, számos olyan már elindított projekttel, amelyek még évekig hoznak eredményeket, elég akár a budai fonódóra, az érkező és már megrendelt több száz új járműre, új buszokra, villamosokra, trolikra vagy az elektronikus jegyrendszerre gondolni. De igyekszem nem az érzelmek felől megközelíteni ezt a helyzetet.