Célpontban a polgár

2014. november 29. 16:44

Mi más is lehetne az, aki a nemzet egységes, Orbán Viktor mindenkori álláspontjában megtestesülő véleményének ellene mond, mint belső bomlasztó?

2014. november 29. 16:44
Vári György
Népszabadság

„Az előzetes alapján tegnap újfent nem annyira a központi vagy helyi hatalom önkénye, visszaélései kerültek célkeresztbe a Hír TV híres oknyomozó műsorában, hanem azon hatalomtalanok egyik »arca«, akik az utóbbi időkben rossz véleményüknek mertek hangot adni a hatalom viselt dolgait illetően.

A Célpont egy ideje célpontot váltott: elő szokott velük is fordulni, hogy a nyilvánosságot nem a hatalom állampolgári kontrolljának érdekében használják, hanem az állampolgárok hatalmi kontrollálásának érdekében. A huszonéves egyetemistákat kellett egy időben leleplezni Hillary Clinton, Soros és Bajnai sötét ügynökeiként, az ő bomlasztó tevékenységük feltárását követte nemrég a hír, hogy más egyetemisták meg Marx A tőkéjét olvassák, olyanok is akadnak köztük, akik még jegyzetelni sem szégyellnek közben.

A szociális és szabadságjogokért küzdő civilek is idegen zsoldban szervezkednek illiberális államrendünk megdöntésére, a norvégok láncos kutyái. És valóban, mi más is lehetne az, aki a nemzet egységes, Orbán Viktor mindenkori álláspontjában megtestesülő véleményének ellene mond, mint belső bomlasztó, a végre kormányon lévő haza ellensége?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
koronaszepe
2014. december 23. 19:20
:-) Ez a Simon jól becsípődött Neked, pedig azóta történt egy s más...
koronaszepe
2014. december 23. 19:20
Király vagy Sanyi. Király Sanyi... http://www.youtube.com/watch?v=MIwrFW3lwwk
balbako_
2014. december 16. 21:25
Bizony! És ez a csávó belátta, hogy hülye volt, nem úgy mint maga, és gyökeresen megváltozott. Ennyi. (Hibát mindenki követhet el, de a hibás nézeteket megtartani, az már bizony nagy baromság!)
balbako_
2014. december 16. 21:25
A polgár egyszerűen nem így néz ki. Remek!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!