Romániának sikerült

2014. november 17. 01:13

Ami Romániában végbemegy Johannis győzelmével, na az valóban egy fülkeforradalom. Arrafelé Bethlen Gábor óta nem győzött Erdély mentalitása a Balkán felett.

2014. november 17. 01:13
Timár Gábor
A KARD

„Várjuk persze ki a hivatalos végeredményt (nem hivatalos 95% feldolgozottságnál 53-47%-re vezet Iohannis), ám olyan nagyon más végeredményt a már a több városban utcára vonult tömegek nem fognak elfogadni. A kormány ugyanis - amelynek ugye Ponta a vezetője - nagyon súlyosan elszámolta magát a külföldi szavazókkal kapcsolatban. Román vendégmunkásból ugyanis sokkal több van, mint magyarból, a választási szabályok se olyan diszkriminatívak, mint a mieink, így aztán ők tízezerszámra rohamozták meg a konzulátusaikat, hogy szavazzanak. Volt olyan hely, ahol több mint kétszer annyian jelentek meg, mint ahány szavazólapot oda sikerült juttatni. Ezen szavazók érdemi része nem tudta leadni voksát román idő szerint 21 óráig, és az első forduló adatai alapján a román diaszpóra (Moldova kivételével) egyértelműen Iohannis-párti. Komoly balhét előz meg Ponta azzal, ha maga gratulál ellenfelének.

Az elmúlt két hétben a hazai sajtó leginkább a választás területi, regionális jellegére koncentrált, hisz Erdély inkább a jobboldali Iohannist, míg a román Ókirályság és két dél-erdélyi megye Pontát emelte pajzsra. Ez azonban félrevisz, és a jelenség magyarázata inkább a klasszikus jobb- és baloldali szerepekben, és az ezekhez kapcsolódó választók lakhelyében van. Iohannis mindig is a munkát tartotta a célkeresztben, és referenciaként rekétasebességgel fejlődő városát tudta felmutatni. Ponta ezzel szemben az inaktívak embere volt, az ő félelmeikre próbált játszani. A foglalkoztatottság pedig Erdélyben - illetve Bukarest környékén - sokkal magasabb, mint a román Ókirályságban.

Ami Romániában végbemegy Iohannis győzelmével, na az valóban egy fülkeforradalom. Arrafelé Bethlen Gábor óta nem győzött Erdély mentalitása a Balkán felett. Persze Iohannisnak sem lehet bármit elhinni, de az, hogy egy Románia-jellegű országban az aktív rétegek képviseletét felvállalva elnökválasztást lehet nyerni, egy nagyon biztató dolog. Talán nekünk is, mert nálunk is valami ilyesmi lehetne a kitörés iránya. Nekünk persze egyelőre nincs Iohannisunk - 1998-ban még volt, de ő aztán mára inkább Pontát csinált magából.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mrcy
2014. november 17. 16:38
"a román diaszpóra (Moldova kivételével) egyértelműen Iohannis-párti." A szavazatok 78,59%-át, szám szerint 27 933 voksot szerzett Klaus Johannis Moldova Köztársaságban, míg Victor Ponta 21,41%-ot, avagy 7 610 szavazatot kapott. Johannis minden egyes moldovai szavazókörzetben többséget szerzett, így Chișinău-ban is, ahol 80 százalék fölött végzett. http://itthon.transindex.ro/?hir=38131
Akitlosz
2014. november 17. 10:33
Most sem Bethlen Gábor győzött, az utódai sem.
Forsz
2014. november 17. 10:31
Az, hogy a Tudort is bevonzani képes Ponta, aki bárminek mondható, csak éppen azzal nem vádolható, hogy szimpatizálna a magyarokkal, nos hogy ez a számomra végtelenül ellenszenves képű román váratlanul pofára esett, ez első pillanatban megelégedettséggel, némi halvány örömmel is eltöltött, de nincsenek illúzióim. Johannis, aki valamiért a nevét is hajlandó volt Iohannisra változtatni, ha utána gondolok, nem sokkal több reményt ébreszt. Kezdetektől kezdve kizárta a székelyek igényét az autonómiára, ami csak akkor lenne elfogadható számomra, ha megindulna egy erős erjedés Erdélyben az önállóság irányába.
Tüke66
2014. november 17. 09:51
Lószart mama! Ezek csak hülye találgatások. Elég lett volna annyit írni, mint "balbakó" tette.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!