A cenzúrázott Kertész Imre

„A mostani Kertész-ügy összerombolta a New York Timesszal, tágabb értelemben a nyugati sajtóval kapcsolatos maradék illúzióinkat. Egyben végképpen leleplezte a sajtó- és médiabirodalmak mögött álló pénzügyi csoportok szándékait is. Fekete-fehér lenyomatát adva annak, hogy mi van akkor, ha valaki nem úgy beszél, ahogy azt elvárják tőle. Kertész Imre maga mondta el utóbb, hogy a Times riportere célirányos kérdéseket tett fel neki, s amikor ő azt válaszolta, hogy Magyarország kapcsán nemcsak nem lehet, de felelőtlenség is diktatúráról beszélni, az újságíró meglepődött. Nyilván azt hitte, egy olyan világméretű színjáték részese ő is és Kertész is, ahol mindenki tudja a maga dolgát. »Az ember szabadon írhat, véleményt nyilváníthat.« – … Mármint Magyarországon, mondta a riporternek Kertész, ekkor a kolléga nyilván legszívesebben felállt volna s otthagyja az írót. De maradt, mert a kötelesség és az udvariasság ezt diktálta, felvette a beszélgetést, de joggal gondoljuk azt, hogy sohasem vitte fel számítógépre. De lehet, hogy írt, csak éppen cenzúrázták a sajtószabadság hazájában. Ám az is megeshet, csak lejátszott néhány mondatot a beszélgetésből a diktafonról a főnökének, s rögtön intettek is: ez nem jelenhet meg. Nem is jelent.

Az írót – saját bevallása szerint – az egyik barátja figyelmeztette arra, ez tényleg egyfajta cenzúra. Mert ha nem a várt válaszokat kapják, azt nem teszik közzé.

Itt tartunk. Bizony megvan annak a maga nem lebecsülhető súlya, hogy mindez Kertész Imrével történt meg, pontosabban az ő esete került nyilvánosságra. A bálvány leomlott, már ha eddig bálványnak tekintette volna valaki a New York Timest. Oda a hitelesség, a Times által képviselt nyilvánosság tekintélye. Megmutatva annak a háttérhatalomnak a szándékait is, amely a Times mögött áll.”