Persze nem rossz film az Interstellar. Nagy ez a film. Csak túl nagy.
„Grandiózus vállalkozás, okos, átgondolt és látványos film”; „a Csillagok között a műfaj csúcsa”; „30 éve nem készült ilyen látványos űreposz”; és így tovább. Hozsannáznak az Interstellar, a magyarul Csillagok között néven futó sci-fi kritikái, ahogy a nemzetközi sajtóban is jobbára korszakos műként beszélnek a filmről. Az biztos, hogy grandiózus és ambiciózus volt Christopher Nolan rendező vállalása, de a végeredményben a mennyiség (és a töménység) agyonnyomta a minőséget.
Pedig nagyon jók az Interstellar koktéljának összetevői. Adott egy disztópikus közeljövő, gyermekeink és unokáink elképzelt világa; amelyben Amerika fölött indiai kémdrónok köröznek, s ahol már nem az újabb és újabb kütyük megjelenésére, hanem a mindennapi betevő élelmiszer megtermelésére koncentrál az emberiség a kimerülő Földön. Adott egy klasszikus hős, aki mindezek ellenére a horizontot, az ismeretlent választja, s elindul a csillagok felé. Adott még egy családi dráma; adott egy tudomány vs emberség dilemma; adott egy kötelező fekete és egy női űrutazó, adott még egy lélektani thriller-szál egy megőrülő tudóssal is. Adott egy tényleg nagyszerű, lenyűgöző látványvilág, mellé Hans Zimmer wagneri monumentalitású zenéjével.
És fontos tény, hogy az Interstellar valóban sci-fi, tudományos és fantasztikus film, ami az elmúlt hosszú évek egy kaptafára készülő, fantáziátlan és agyatlan űrinváziós filmjei után tényleg megpróbálja a tudomány, az űrkutatás mai nagy kérdéseit is közérthető formában beszuszakolni a galaxisok között szárnyaló történetbe. Egy újabb űrodüsszeia ez, sok tekintetben és utalások sorában is tisztelgés Kubrick klasszikusa előtt. De amíg Kubrick légies, mondhatjuk, űr-szerűen üres filmje nem rágja szánkba, mit is kell gondolnunk róla (ezért is marad mindmáig egy izgalmas, filozofikus kérdőjel a nézők és rajongók számára); addig Nolan a szájbarágó magyarázatokban hisz, bár az Interstellar általunk leszűrt üzenetei inkább csak ellentmondanak egymásnak.
Úy tűnik, Christopher Nolan, aki az utóbbi évek legminőségibb hollywoodi közönségfilmjeit (Inception és az új Batman-trilógia) szállította egymás után, most túlvállalta magát. Az Interstellar rengeteg szintje, sávja, mi több, konkrétan dimenziója agyonnyomja a filmet. Bárhogy is igyekszik, az űrkutatás tudományos tételeit, kérdéseit lehetetlen átadni a nagyközönségnek, még egy közel háromórás játékfilmben is. Pláne, ha eközben meg kell küzdenünk az összes többi történetszállal, a túlfűtött érzelmű családi drámától az izgalmas kalandfilmes jelenetekig. A végeredmény egy olyan tömény, három órás sci-fi mashup, aminek a megtekintése után kissé zsibbadó fejjel jövünk ki, s a nagy aha-élmény és katarzis helyett inkább csak próbáljuk felidézni a már a filmnézés során elfelejtett epizódokat.
Persze nem rossz film az Interstellar. Nagy ez a film. Csak túl nagy. Egy évvel a kristálytiszta szerkezetű, egyszerű, de sokrétű és felemelő történetet elmondó Gravitáció után az Interstellar egy különböző dimenziók közé szoruló, darabos, nagyot mondani akaró, de meg-megbotló sci-fi.
De azért a mozi és a sci-fi szerelmesei (és Nolan rajongói) ne hagyják ki, nézzék meg színes-szagos szélesvásznon az alkotást. Csak ne igyanak túl sok kólát az elején.
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Daniel Craig visszatért a lassan már ikonikusnak nevezhető nyomozó karakteréhez, és ha a világot nem is váltja meg, hellyel-közzel betartja, amit ígér. A Tőrbe ejtve: Ébredj fel, halott ember korrekt krimi lett, de bosszantó, hogy nem játssza ki ügyesebben a lapjait.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
Január végén világszerte mozikba kerül a Melania című film, amely az Egyesült Államok first ladyjének életét mutatja be a beiktatást megelőző húsz napban.
Top 5 streaming premier: íme, a legjobb ajánlatok – több műfajban is mutatjuk a kincseket.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Az orosz elnök újra együttműködést ajánl Európának, miközben az ukrajnai háború lezárásának feltételeiről beszélt.
Azt is elmondta, mivel szeretne majd foglalkozni, amikor felnő.
