Tegnap volt a magyar nyelv napja. Ez nem igazán tűnt fel senkinek.
„Akkor képzeljük el, hogy lehetett volna.
Mondjuk 2011 óta évente pályázatot írhatnának ki íróknak. Normális összegért, és nem egy Fontos Állami Hivatalnok egynapi csokipénzéért. Vagy felállíthatnának egy valóban működő – hangsúly ezen: valóban működő – nyelvi kutatócsoportot, amelybe a belépő a szaktekintély, nem pedig az, hogy ki kinek az urambátyja, és megfelelően gondolkozik-e azokról a dolgokról, amelyekről nem az ő dolga gondolkozni szakemberként. Jól jönne egy ilyen, hiszen remek lehetőségek vannak a Kárpát-medencei magyar dialektusok felgyűjtésében. Nem ártana a csángó nyelvjárást és kultúrkincset is rögzíteni, amíg még lehet. Jó lenne kutatni és felmutatni a városi nyelv ezer ízét és a szleng rendszerváltás utáni változásait.
Mindezt, a nyelv ünnepe alkalmából létrejött irodalmi műveket, valamint a kutatási eredményeket pedig be lehetne mutatni az állampolgároknak, ha már van közszolgálati televízió és egy rakás állami közintézmény, amelyek némelyikében a legjobb program huszonöt éve az állandó kiállítás.
De ez senkinek nem jutott eszébe, amikor november 13-át a magyar nyelv napjává nyilvánították. Elsősorban azért nem, mert egy emléknapról dönteni ingyen van, de minden más pénzbe kerül. Ráadásul a nyelvet nem lehet látványos formában átadni, és nem kell hozzá közbeszerzési eljárás.
Másodsorban pedig mindehhez a politikának valamit rá kellene bíznia a nem feltétlenül politikaközeli szakemberekre. Az írókra, költőkre, nyelvészekre, néprajzkutatókra és programszervezőkre. Igen, közpénzből.
Ennél valóban egyszerűbb jogszabályt alkotni, aztán, amikor az a szabály az életben nem akar működni, elsiklani a probléma felett, vagy megkeresni a hibást. Hibás, az mindig van. Általában idegenszívű. Az anyanyelv amúgy, köszöni, megvan. Még a székelyeknél és a csángóknál is. Igaz, arrafelé inkább a jogszabályok ellenében. Eszükbe se jut ünnepelni. Mindennap azt teszik.”
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
A fitneszguru nem ért egyet a Tisza által tervezett SZJA-emeléssel.
Megdöbbentő, amit ez a kártékony, önelégülten nárcisztikus ember művel.
Újabb helyszínre terjed ki az orosz-ukrán háború?
Bár a kislányt édesanyja a kórházba hagyta, nem mondott le róla. Mindent megtett azért, hogy hazavihesse a kisdedet.
