„Én azt mondom, hogy ebben az országban a gondolkodó emberek nemcsak a Fidesznek vannak útjában. És azokra az elképesztő hangvételű kirohanásokra gondolok, amelyekben azért részesítettek, mert nem az egyedül „helyes” irányban gondolkozom.
Én ugyanis gondolkodó embernek tartom magam. Elég régóta szerepelek a nyilvánosságban, megítélhető, hogy az vagyok-e. Az is, hogy a gondolkodásom termékeit hogyan adom elő: jelzőkkel és minősítésekkel szoktam-e agyoncsapni bármit, amivel nem értek egyet, vagy meg szoktam indokolni a véleményemet, amelyet tényekről, magatartásokról, összefüggésekről kialakítok. Hogy igazam van-e, az más kérdés, de a nyilvános gondolkodásnak épp ez a lényege: hogy a végterméke bárki számára vitatható, érvelni lehet vele szemben. Ha jellemzően nem ezt teszik, ha nem véleménnyel vitatkoznak, hanem a véleményhordozót minősítik, akkor legfeljebb azon lehet gondolkozni, hogy a Fidesz évtizedes ellenfél-lejárató technikája fertőzte-e agyon az ilyen embereket, vagy öntörvényűen szoktak rá a zsigeri szemétkedésre. (...)
A leltár nem teljes, nem is kell hogy az legyen, egy tanulsága van: nem kell ide Fidesz, hogy ez a társaság kinyírjon bárkit, aki ki meri dugni a fejét, noha másként gondolkozik, másként értelmez, mint ők. Javaslom, hogy ezt a megállapításomat ne minősítsék majd újfent sértődött rinyálásnak, mert nem az. Magánügyem, hogy erről a mélységes gyűlöletáradatról és a képviselőiről mit gondolok (például hogy kezdem megérteni azokat az értelmiségieket, akik már évek óta hallgatnak, mert nem teszik ki magukat az ilyen falkák marásának). Az viszont nem a magánügyem, hogy mit gondolok arról a szellemi-erkölcsi állapotról, amelyben ma ez az ország van. (...)