Internetadó és vizitdíj – egy elmaradt meghátrálás története 2006-ból

2014. november 03. 08:27

Orbán viszont egyszemélyes diktatúrát működtet a pártján belül is, és úgynevezett szövetségesei is valójában a párton belül vannak.

2014. november 03. 08:27
Mihályi Péter
Galamus

„Önmagában nézve a két történet nyilvánvalóan hasonlít egymásra – függetlenül attól, hogy tartalmi értelemben ki mit gondol a vizitdíjról, illetve az internetadóról. Például abban, hogy van okunk feltételezni, saját értékei és közvetlen politikai céljai szempontjából Orbán Viktor is épp olyan fontosnak tartja a saját kezdeményezését, mint annak idején Gyurcsány Ferenc, az MSZP és az SZDSZ. Van azonban két fontos különbség is. Először is az, hogy Gyurcsány egy belsőleg is demokratikus működésű párt élén, egy rivális párttal koalícióban kormányzott, ezért számára bármilyen visszavonulás komoly nehézségekbe ütközött volna. Orbán viszont egyszemélyes diktatúrát működtet a pártján belül is, és úgynevezett szövetségesei, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség mozgalmai is** valójában a párton belül vannak. Bármit tehet, az ellenkezőjét is annak, amit egy nappal korábban a leghűségesebb alvezérei mondtak. A másik különbség az, hogy Orbán most, 2014-ben annak tudatában hozta meg döntését, amin 2006 óta keresztülment az ország. Mindannyian megtapasztaltuk, hogy szimbolikus ügyekben milyen könnyű egy elszánt autokratának kierőszakolni egy népszavazást és/vagy utcára vinni az embereket. Orbán Viktor fél.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pkarcsi
2014. november 03. 17:15
Mekkora barom bolsevik felfogású ez a senkiházi ballibsi.Aljas ember még aljasabb irása.
Selamat
2014. november 03. 16:21
Ettől a szinttől vagy bőgni támad kedv, vagy szívből derülni. Önvédelem miatt az utóbbit javaslom ;) S ha belegondolok, hogy ezek voltak a baloldal esze, akkor má' harsányan röhögni kő :DDD
justiceforhungary
2014. november 03. 14:04
Magyarország a keblére ölelte gyilkosait.
Senye Péter
2014. november 03. 11:45
"Ki az a Mihályi Péter? 2006.05.26 19:55 A Bokros-Bauer-Csillag-féle horror négyesfogat negyedik tagja. Az életrajza szerint közgazdász, kutató, a Horn-kormányban pénzügyi államtitkár-helyettes volt. Nemrég még olyat is olvastam, hogy egészségügyi miniszter is lehet belőle. Lehet, hogy ő lesz Molnár Dracula államtitkára? Miféle ámokfutót akar Gyurcsány rászabadítani az országra?" (Hozzászólás Index.hu.forum)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!