Nem leszek az MSZP Jolly Jokere

2014. november 25. 08:48

A határőrséggel kapcsolatos továbbképzéseket is a KGB szervezte. Egy ilyenre jártam, ennyi az egész. Interjú.

2014. november 25. 08:48
Horváth Imre
Index

Múlt héten az Újpest-Központnál tartott kitelepülésén azt mondta, hogy »nem félek a harctól, harcban edzett határőr vagyok«. Milyen harcokban edződött, elárulhatja?

Fiatalon 23 évesen a nyugati határon kezdtem el dolgozni, ahol 56 szele azért lecsapódott. Le volt zárva a határ, nem mehetett ki senki, ez volt a törvény, nem volt szabad tévedni. Itt komolyan megedződik az ember lelkileg és fizikailag is.

És ezt jól tudta hasznosítani a kampányban?

Minden kihívás más, de tudtam hasznosítani, és megoldottam a dolgot.

A KGB-s múltjáról írt cikket a kampányban a Magyar Nemzet. Itt az alkalom, hogy tisztázza, mit tanult a KGB-től.

Semmit nem tanultam. Én egy határőrtiszti iskolába jártam, és a Szovjetunióban a határőrség alá tartozott. Így aztán a határőrséggel kapcsolatos továbbképzéseket is a KGB szervezte. Egy ilyenre jártam, ennyi az egész.

A mostani kampányát ki állította össze?

Újpesten nem ez volt az első kampány, magam is részt vettem Kiss Péter két kampányában. A szórólaptól a kitelepülésekig mi, újpesti szocialisták tudjuk, mit kell csinálnunk. (...)

Mikor derült ki, hogy Mesterházy Attila itt tér vissza a politikába?

Attilát régóta ismerem, többször járt Újpesten is, és felajánlotta, hogy kampányolna nekem.

Ő telefonált, hogy jönne?

Igen.

És attól nem tartott, hogy egy nem éppen a népszerűsége csúcsán négy hónapja távozó MSZP-elnök árthat a kampányának?

Nem merült fel. Attila értelmes, okos fiú, jól nyilatkozott.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rockpapa
2014. november 25. 22:35
http://index.indavideo.hu/video/mit_szolnak_ujpesthez_a_kepviselok 24 évvel a rendeszerváltozás után,itt tartunk 3:20-nál elszólta magát az öreg elvtárs
tango47
2014. november 25. 17:16
Ha valódi lett volna a "rendszerváltás", akkor kb. most szabadulna a "harcban edzett határőr". De hát nem volt valódi.
imres
2014. november 25. 16:44
Horváth elvtárs! Kovács Bélával együtt?
Rockpapa
2014. november 25. 16:34
Ezektől az elvtársaktól ,akik minden pártban,és szervezetben ott vannak,csak akkor tudunk megszabadulni ha az úr(vagy Lenin?) magához szólítja mind.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!