Közfelháborodás

2014. november 18. 16:29

Az új proletár-partizán nemzedék szónokai egymás után gügyögték el gyengécske beszédjeiket.

2014. november 18. 16:29
Hortolányi Gábor
A kígyó biciklizik

„Mint tudjuk tegnap országos tüntetésekkel próbálta Orbán rezsimjét gyengíteni a pártok nélküli civil társadalom. Igaz ugyan, hogy a tömeg alól azért jól érthetően kihallatszott az a beteges balliberális elképzelés, amit jellemzően csak a tufaagyúra szívott Ha-Ha aktivisták képesek csak megérteni, de ettől még a tömeg civil volt. És mint ilyen a Kossuth téren nem is nagyon értette, hogy valójában mit is keres ott, amikor az új proletár-partizán nemzedék szónokai egymás után gügyögték el gyengécske beszédjeiket, teljesen figyelmen kívül hagyva olyan varázslatokat, hogy retorika, vagy összefüggés, ne adj Isten szónoklattan.

Ki-ki a maga habitusához képest eldadogott vagy elordítozott néhány mondatot, amikből jól kiérződött, hogy sok kocsmaóra van bennük, mire a haverokkal összehozták. Talán még büszkék is voltak magukra és csillogó szemmel gyakorolták az üvöltözésbe fulladt hangsúlyozást. Szinte még azt is látom, hogy szereztek valami hordót, hogy a feling is meglegyen. Kár, hogy a tömeg nem erre számított.

A DK teljes Budapesti aktivista gárdája sem volt az »orbántakarodjban« túl lelkes, egyszerűen mert nem értették, hogy mikor jön a kórus, ahogy azt sem, hogy most miért akarjuk az elmúlt 25 évet leváltani, mikor csak az »orbánt kéne lámpavasra húzni« – legalábbis a büntetőeljárás elől a megszállt Palesztina területére menekült volt ügyvéd szerint.

Komolyan mondom, ilyen szar tüntetést még a Kónya Péter is össze tudna hozni a Szolidaritással.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 113 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tevevanegypupu
2014. november 19. 06:49
Proletárforradalom..mint a tanácsköztársaság alatt..ugyanolyan pofák, ugyanaz a stílus és erőszak.
Nannyó
2014. november 18. 20:05
Hiányolják a tegnapi tüntetésről a netadós tüntetés jóarcú fiataljait. Csak közvetítem az üzenetüket: továbbra is jobboldali szavazók maradnak. :))
Rockpapa
2014. november 18. 20:02
A büdös rohadt életbe(hogy stilusos legyek)megint nem sikerült vérző fejű tüntetőt mutatni másnap a világsajtóban!!Hát milyen diktatúra ez,ahol még el sem verik a szabadságharcosokat!Nem féltem a CIA-t.Legközelebb azt is fognak produkálni,ha kell.
rántott kard
2014. november 18. 19:58
Anyád picsája, hülye faszkalap!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!