Kitüntetést Orbánnak, Nobel-díjat Putyinnak!

2014. november 25. 07:30

Magyarok százezrei, oroszok milliói támogatják választott vezetőiket. A két nagyformátumú államférfi a legtöbbet tette a békéért, a nemzetek barátságáért, népük felemelkedéséért, alkalmazott megoldási módszereik Európában elismerést váltanak ki.

2014. november 25. 07:30
MTI-OS

A civil szervezet javasolja, hogy az Országgyűlés felhatalmazása alapján a köztársasági elnök a legmagasabb állami kitüntetésben részesítse Orbán Viktort. A kitüntetés, a miniszterelnöknek a nemzet szolgálatában, az ország fejlődésének elősegítésében, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában kifejtett kimagasló, példamutató tevékenysége elismerésére szolgálna.

Az Egyesület egyetért a széles körben felmerült igénnyel – ezért javasolja, hogy a M. Tud. Akadémia V. Putyint terjessze fel Nobel-békedíjra. Oroszország elnöke bizonyságot tett a béke ügye iránti elkötelezettségéről. A világ egyik vezető országának a vezetőjeként minden erőfeszítésével arra törekedett, hogy fenntartsa a békét és a nyugalmat saját országában, és tevékenyen hozzájárult a Földön kirobbant bármely konfliktus békés rendezéséhez. A világ egyetért azzal, hogy Putyin egyike azoknak, aki valóban megérdemli a díjat. Európában egyre több szó esik az orosz elnök érdemeiről: Franciaországban, aláírásgyűjtés kezdődött, Róma utcáin pedig plakátok jelentek meg az elnök arcképével, „Putyinnal vagyok” aláírással.

Magyarok százezrei, oroszok milliói támogatják választott vezetőiket. A két nagyformátumú államférfi a legtöbbet tette a békéért, a nemzetek barátságáért, népük felemelkedéséért, alkalmazott megoldási módszereik Európában elismerést váltanak ki.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Catullus
2014. november 25. 14:29
Azt hittem, hogy ez vicc, de sajnos tragédia, hogy ilyen írás, ilyen személyek léteznek.
illesl
2014. november 25. 12:54
Nem értem a sopánkodást. Putyin nem indított háborút. Az orosz nép felemelkedésen dolgozott és ebbe belerondított az usa. Mennyivel békésebb politikus Obama, Begin, vagy Szadat? Ők kaptak Nobel Békedíjat...
Mich
2014. november 25. 11:56
Orbánnak nincsen szüksége ilyen a ballib által indított/pénzelt álszervezetek támogatására.
ceres
2014. november 25. 10:18
Logikai alapon bizonyítható, hogy amerikát valójában primitív őrűltek irányítják..Ez rendkívűl egyszerű....Tehát: mondták, vagy nem mondták , hogy a NATO tovább terjeszkedhet az orosz határ felé? Mondták.-EZ A BIZONYÍTÉK. Amennyiben valaki nem érti, hogy ebben mi az eszeveszett őrűltség az menthetetlen...(Mennyi idő alatt érne el egy orosz atomrakéta amerikáig? Mennyi idő alatt érne el egy amerikai rakéta Oroszországig, Ukrajna területéről? Ilyen-az egész emberiséget veszélyeztető- provokáció még nem volt a történelemben.Fogjuk már fel: a NATO és Oroszország közt objektíve kell egy semleges zóna.. A nyugati primitív szemét ezt próbálja semmissé tenni..Minket-Európaiakat -tennének ki atomháborús veszélynek.Ilyen primitív barmok irányítják amerikát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!