A „Ribanc séta” mellé

„Különben is, mindenki a maga sorsának kovácsa. Az utcán fekvő ember bizonyára részeg, minek iszik annyit. A sokadik elvonó után öngyilkos sztárt »nem tudom sajnálni, senki sem kötelezte, hogy drogozzon«. Az átvert devizahitelesek felelőtlenek voltak. A vastag hóesésben útra kelő honpolgárok szintúgy. A kis juttatásokkal megvesztegethető, nélkülöző »nyuggerek« is.  És persze, a kiirtott vagy megtizedelt kisebbség »kezdte az agressziót«; tényleg szörnyű, hogy ez lett belőle, de azért »le kéne vonni a tanulságokat«. Mármint a kisebbségnek, persze.

A mi társadalmunkból nem veszett ki  szolidaritás, csak valahogy irányt téveszt folyton. Rendkívül szolidárisak bírunk lenni a mindenkori elkövetőkkel. Az agresszív férjjel, akinél elszakad a cérna, vagy a sokáig békésen tűrő kisebbséggel, akik egyszer csak nem bírják »azok« élősdi magatartását. De elképesztő szolidárisak tudunk lenni a rendszerrel is, amely kiveti magából az »élhetetleneket«.

Arról kéne oktatóvideót készíteni, hogy az áldozat mellett a helyünk. Mert bárki lehet áldozat. Bárki. Te is. És amikor összetört, megerőszakolt, éhes vagy véres vagy, vagy amikor fázol a kölyköddel az utcán, akkor bizony jól esne, ha helyes viselkedésről szóló traktátus helyett egyszerűen csak segítene valaki.”