Iskolai szegregáció és az „elcigányosodás”

„Mit lehetne tenni? Pár lehetőség, szigorúan csak gondolatkísérletként:

A szabad iskolaválasztás megszüntetése, vagyis, hogy muszáj mindenkinek a legközelebbi iskolába mennie. A problémát csak részben oldaná meg, mivel a társadalmi rétegek a legtöbb településen lakóhely szerint is elkülönülve élnek, így ugyanúgy lennének »telepi iskolák« és elit intézmények is. Szóval valódi integráló oktatást ez nem idézne elő, idővel muszáj lesz a különböző típusú iskolákba speciálisan képzett tanárokat küldeni.

Kvóták: valódi integráló oktatást tulajdonképpen csak ezek segítségével lehetne elérni. Persze nem faji Numerus Claususra kell gondolni: a felzárkóztatás alapvetően szocializációs hátrányok leküzdésére szolgálna, így ilyen szempontok alapján működne ez is: az iskoláknak alacsony jövedelmű, tartósan munkanélküli, 40 négyzetméternél kisebb lakásban élő stb. családokból származó gyerekek közül kellene felvenni egy bizonyos százaléknyit. Fontos viszont, hogy a szám felülről is zárt legyen, hiszen az integráció csak akkor működik, ha az integrálandó gyerekek stabil kisebbségben vannak az integrálónak szánt közeghez képest. (Az ideális arányról megoszlanak a vélemények, van, aki szerint osztályonként 2-2 problémás gyerek integrálható sikeresen). Hozzá kell viszont tennünk: ez a módszer jó eséllyel megbuknak a szülők és az iskolák ellenállásán.

A szegregáció intézményesítése vagy engedélyezése: a legrosszabb lehetőség lenne, ha csak a kormány nem készíti nagyon alaposan elő, nem alapítanak külön a hátrányos helyzetű gyerekeknek szánt iskolákat (hasonlókat, mint a már említett nyíregyházi görög katolikus intézmény), és nem képeznek ezekbe különösen jól képzett tanárokat. Megjegyzendő viszont, hogy egy a témában lezajlott magyarországi kutatás azt állapította meg, hogy »az integráló iskolák jobb eredményeket értek el ugyanolyan családi hátterű tanulókkal, mint azok az iskolák, amelyekben a roma és a hátrányos helyzetű tanulók külön osztályokba jártak.«

A probléma valódi kulcsát valószínűleg a tanárok képzésében érdemes keresni. Valószínűleg a leginkább fájdalommentes az lesz, ha tudomásul vesszük, hogy ez a helyzet létezik, és a tanárokat felkészítjük ennek a kezelésére: az egyetemi-főiskolai tanárképzésben már felkészítést nyújtani a különböző összetételű osztályok kezelésére, az új iskolába érkező tanároknak továbbképzéseket tartani, az iskola összetételének megfelelően, valamint prémiumokkal jutalmazni a hátrányos helyzetű gyerekekkel dolgozó, jó eredményeket elérő tanárokat, és az őket foglalkoztató igazgatókat. Ugyanis önmagában az iskolák összetétele még keveset árul el: például sok, elvileg integráló, vegyes összetételű iskolában valójában belső szegregáció folyik, a problémás gyerekeket egyszerűen kisegítő osztályokba sorolják, ahol szinte semmit nem tanulnak, lényegében gyerekmegőrzőben vannak. Amíg a tanároknak nincsenek meg a megfelelő képességei, addig fölösleges bármilyen, akár integráló, akár speciális felzárkóztató oktatásról beszélni.”