Másnap 2.

2014. október 27. 16:10

Ez vajon tényleg a forradalom előszele volt, vagy csak pillanatnyi fellángolás, vagy mi? Meg tudja-e dönteni egy ilyen szimbolikus ügy az Orbán-kormányt?

2014. október 27. 16:10
Szabolcsi Gergely
Alternatíva

„Az, hogy tegnap spontán »megtámadták« a Fidesz székházát jól mutatja azt, hogy az emberek elszántak és indulatosak. Az, hogy ezek után mi lesz, azt nem tudom megjósolni. Egy valamiben vagyok biztos, hogy ma Magyarországon nem látok olyan politikai erőt, olyan civil szervezetet vagy akár csak egyetlen olyan személyt sem, aki ezekkel az indulatokkal bármit is kezdeni tudna.

Nem véletlenül kezdtem a bejegyzést a diáktüntetésekkel, szerintem azok sikertelenségéről elsősorban a HaHa által választott békés, szigorúan a felsőoktatásnál maradó, fórumozós irányvonala tehet. Hiába tettek az elmúlt 10 évben nagyjából mindenkinél többet azért, hogy a fiatalabb korosztály is elkezdjen a politikával foglalkozni (sőt azért, hogy a fiataloknak legyen tapasztalatuk a demokrácia működéséről), ha egyszerűen töketlenek voltak. Töketlen vezetőkkel pedig nemhogy forradalmat nem lehet csinálni, de még azt sem lehet elérni, hogy a hat pont felét teljesítsék.

Szóval marad a kérdés: vajon lesznek-e olyan emberek, akik nem csak hogy hitelesek, de még elég tökösek is ahhoz, hogy ebből bármi is legyen, vagy majd mindenki szépen hazamegy?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rockpapa
2014. október 28. 08:10
Az a baj hogy tényleg faszság az internet adó,de azzal hogy a rendkívűl gyenge ellenzék ráül a problémára,csak kárt okoz neki.Én is kimentem volna ,de nem akarok egy levegőt szívni örjöngő DK-s nyuggerekkel.
Rockpapa
2014. október 28. 08:06
Azt hogy USA segítséggel, három demokratikus választás elvesztése után,megpróbáljátok megpuccsolni a törvényes kormányt,AZ NEM FORRADALOM!Szánalmas ,sőt hazaáruló próbálkozás.Azok akik a hirtévé elött eltorzult arcal örjöngtek, az tényleg csőcselék!
lavor
2014. október 27. 21:57
Most akkor hajlongani kell a liberális csürhe nagyszerűsége előtt, mert bebasztak 2 ablakot és nem öltek meg senkit?
tango47
2014. október 27. 21:48
Tényleg komoly bajok vannak az oktatással.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!