Történelmi felelősségünk van!

2014. október 28. 08:10

A ellenzéki opportunistákat sem kell félteni, mindig arra fognak rájátszani, hogy úgy tűnjön, mintha közük lenne az egészhez.

2014. október 28. 08:10
Marek Bertram
A Körúton Kívül

Ne foglalkozz a kormány és az opportunista pártok dumájával!

Ne legyenek illúzióink, a politikai elit folyamatosan küzd a szavazatokért. Ha a tüntetés és az ellenzék között bármiféle kapcsolatot talál a kormány, természetszerű, hogy minden energiáját abba fekteti, hogy ezt felnagyítsa. Ezúttal Gulyás Balázs volt ez a kapocs, magasabb labdát keresve sem találtak volna. Tegyük fel, hogy jogos a feltételezés. Na és? Miatta ment ki ennyi ember az utcára?

Persze az ellenzéki opportunistákat sem kell félteni, mindig arra fognak rájátszani, hogy úgy tűnjön, mintha közük lenne az egészhez. Ha nem így lenne, ölbe tett kézzel megvárnák, míg mások kikaparják nekik a gesztenyét, de ehelyett rátelepednek minden egyes demonstrációra. Ahogy Demszky Gábornak, úgy Kunalmi Ágnesnek is hiába mondanád, hogy húzzanak haza, mindketten arra hivatkoznának, hogy csak »civilként« vesznek részt a demonstráción, holott teljesen nyilvánvaló, hogy senkinek sem tűnne fel, ha otthon maradnának. Két személy hiánya már nem számít, főleg, ha több tízezres tömegről van szó.

Mondj nemet a provokációra!

Felesleges arról spekulálgatni, hogy miért éppen aznap volt az ultrák tüntetése, hogy miért nyitotta meg a rendőrség a Lendvay utca bejáratát, vagy, hogy a rendezők miért kérték a használt elektronikai cikkek székházhoz való »lerakását«. Megtörtént. Az már más kérdés, hogy sokan felültek a provokációnak, de erre van a rendőrség: a rendbontó elemeket ki kell emelni a tömegből.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Google
2014. október 28. 10:24
Tulajdonképpen azt várták: a rendbontó elemeket emeljék ki a tömegből. Mondja is ez az ipse. És akkor kezdődött volna az a része a dolognak, hogy erőszakosak voltak a rendőrök, az itt jelenlevő külföldi, a meg- és iderendelt hírügynökségeknek végre dolguk is lett volna. Egy kicsit kipukkant a balos lufi, azt mondanám, hiába hívja össze Gyurcsány a sajtótájékoztatóját, nevetségessé csak az válik, aki a meghívását elfogadja. Bár, van az a pénz. Udo Ulfkotte, ugye?
peninsulavaldes
2014. október 28. 09:30
Szimpatikus gondolatok
vigyor
2014. október 28. 08:51
...hogy ez feladatuk lett volna az ultráknak? Én nem hiszem, szerintem ha maradnak bármilyen helyszínen, ott is randalírozni kezdtek volna, nem azért, mert ez a feladatuk, hanem azért, mert ez a lényükből fakad.
Antigoné
2014. október 28. 08:47
Az internetadó konkrét bukás (lenne), de hiába a fenti óvás, a civilek nem tudják lerázni magukról a balos ellenzéket. Ezért aztán már csak kedves amerikai barátunkban bízhatnak a bizakodók.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!