„Egészen tragikomikus, ahogyan ez a mai balliberális oldal némely képviselője mennyire nem érti ezt az országot. Nem is tudom, sírjak-e, vagy nevessek. Itt van ez az írás Huszár Ágnestől, kedvenc oldalam, a Galamus rendszeres szerzőjétől, aki, ha jól sejtem, megpróbálja rekonstruálni azon mechanizmusok egyikét, amely ennek a kormánynak a népszerűségét megalapozza. S a szerző ezt boncolgatva rámutat a – nevezzük így – vallási effektusra. S bizony, eljut a szokásos közhelyig, hogy ez a politika csak kihasználja az emberek vallásos érzületét, s az a sok hülye keresztyén meg ájultan borul a politika képviselőinek lábai elé. El van nekünk, keresztyéneknek magyarázva, hogy ez az egész folyamat voltaképpen a vallásos érzület transzplantációja egy politikai viszonyba, csak ezek a szerencsétlen templomba járó jámbor és öntudatlan lények ennek nincsenek tudatában. Átformált vallási bódulatukban tulajdonképpen nem is tudják, hogy egy pszichotikus szemfényvesztés áldozatai, s emberekbe vetik bizodalmukat Isten helyett. Pláne, ha ennek a fals bizalomnak további inspirációt ad a pénz, az egyház kitömött zsebe, akkor szinte szárnyal a magukat keresztyénnek beállító politikusok iránti vallási hódolat. (Arról most ne is beszéljünk, hogy pénzzel kitömött egyházról beszélni a kifosztottság évtizedei után eléggé demagóg szöveg. Jobb, ha leszögezzük: a rendszerváltás után az egyházakat egyik politikai oldal sem akarta teljesen kárpótolni. Ebben bizony nagy volt a soha ki nem mondott megegyezés: az egyházakat anyagilag függő helyzetben kell tartani.)
A cikkben felvázolt teória szerintem teljesen hamis vágány. Nem kell ilyen bonyolult hatásmechanizmusra gondolni, sokkal egyszerűbb dolgokról van itt szó. – De ezt majd a végén. Itt az elején viszont határozottan ki kell mondani: semmi kedvünk ahhoz, hogy Orbán Viktort összekeverjük az Úr Istennel. Ezt kikérjük magunknak. De haladjunk sorjában.
Először is nem értem, hogy míg a balliberális káté folytonosan azt sulykolta, hogy ez az ország állítólag nem keresztyén többé, miféle érdeke fűződne egy politikusnak papok, meg keresztyének előtt bájologni? Ha odamegy, és még fényképezteti is magát, akkor azzal is számolnia kell, mint ahogyan számol is, hogy vajon az ő nyilvános részvétele egy templomi ünnepségen hoz-e, vagy visz szavazatokat? De van itt egy nagy-nagy dilemma: hogyan lehetséges az, hogy egy állítólagosan nem keresztyén országban egy templomi show segítségével szavazatokat lehet szerezni? Mégpedig nem is keveset. Miként lehetséges az, hogy ezek az állítólagos álkeresztyén politikusok parazita módon ráülnek az állítólag már alig létező keresztyénségre, s már kétszer is kétharmados többséget szereztek? Ha én egy nem keresztyén ország lennék, nemhogy kétharmadot, de egy százalékot sem adnék nekik. Ha én egy nem keresztyén ország lennék, bizony büntetném azt a politikust, aki a keresztyénséget politikai jelszóként a szájára veszi, vagy aki egy keresztyén templomban merészel megjelenni, ott kamerák előtt pózolni. De hát ez a sok nem keresztyén, ez a nem keresztyén ország mégsem büntet. Érthetetlen. Ellentmond minden, a keresztyénség hazai helyzetéről készült statisztikának. Hát, ez valóban óriási dilemma. Ehhez képest a világegyetem tágulása, vagy a semmi kérdése, vagy a fekete lyuk óvodásoknak való feladat.
Nem lehetséges, hogy ebben az országban mégis csak van valami olyasmi, hogy keresztyén hagyomány, lelkület, érzület, kultúra, bánom is én? A genius loci, hogy ilyen teljesen abszurd és irracionális dolgot mondjak? Én a balliberális véleményformálók helyében elkezdenék gyanakodni, hogy mégis csak van itt valami, ami állítólag szerintük már nincs is.”