Fővárosi munkásszavazatok (Budapest választ a Horthy-korszakban, II. rész)

2014. október 12. 20:11

A főváros akkori területén a jobboldali pártok támogatottsága az öt budai kerületből négyben domináns, míg Pesten a Belvárosban bázisuk, kiegészülve néhány zuglói és külső-ferencvárosi szavazókörrel.

2014. október 12. 20:11
Ignácz Károly
Dinamó Műhely

„Nemcsak az összesített választási eredmények, hanem azok területi mintázatai is nagyfokú folytonosságot mutatnak, az egyes politikai irányzatok határozott térbeli elkülönülésével. A főváros akkori területén a jobboldali pártok támogatottsága az öt budai kerületből négyben (I., II., XI., XII.) domináns, míg Pesten a Belvárosban (IV.), a Józsefváros (VIII.), a Ferencváros (IX) és Kőbánya (X.) belső részein volt bázisuk, kiegészülve néhány zuglói (XIV.) és külső-ferencvárosi szavazókörrel. A liberálisok zárt területe lényegében három pesti kerületre (V–VII.) korlátozódott, viszont ott, a Lipót-, az Újlipót-, a Teréz- és az Erzsébetvárosban, főleg azok belső részein kiugróan jó eredményeket értek el. A szociáldemokrata bázis ezzel szemben a város külterületein volt, elsősorban Angyalföld egésze (XIII.), továbbá több kerület (III., V–X., XIV.) külső része. (Részletesen, választási térképekkel lásd: www.bpvalaszt.hu)


A korabeli Budapest jellemző, stabil »választási térképe« mögött tehát tartós társadalmi-politikai törésvonalak voltak; olyan meghatározó társadalmi megosztottságok, amelyek az alapvető politikai szembenállásokat, illetve konfliktusokat magyarázzák. Ezek nemcsak eltérő társadalmi szavazóbázist, hanem olyan intézményesült társadalmi csoportkonfliktust jelentettek, amelyek tartósan meghatározták a politikai életet, a pártstruktúrát; amely egyaránt jelen voltak a szavazók, az ideológiák, a politikai identitások és a politikai háttérszervezetek szintjén is.

A társadalmi osztály és státus, azaz a polgárság és az alsóbb osztályok (a korabeli széles értelemben vett munkásság) szembenállása azonban önmagában még nem tekinthető törésvonalnak, mert nem voltak egyértelmű és egységes táborok. Az elitet és a polgárságot megosztotta a keresztény–zsidó törésvonal, míg az alacsony státusúaknál jelentősen eltért a köz- és a magánszférában dolgozók választói magatartása. Így bár a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) ténylegesen munkáspárt volt, de csak a liberálisok szervezetei minősültek egyértelműen polgári pártoknak, a jobboldaliakéi már nem. Ez a képlet fokozatosan alakult ki. A keresztény és nemzeti alapra helyezkedő jobboldal arra törekedett, hogy csökkentse a baloldali pártok és szakszervezetek befolyását az alacsony társadalmi státusú csoportok körében. A közszférában a baloldali (benne a szakszervezeti) mozgalmi tevékenység korlátozásának fontos állomása volt az 1921. végi Bethlen–Peyer-paktum, de az 1922-es választáson valószínűleg ennek hatása még korlátozott volt, ahogy az kiderül a szociáldemokraták kiugróan jó szerepléséből. A választási adatok alapján azonban 1930-ra már a közszférában dolgozó alacsony státusúak, köztük a munkások tömegei is a jobboldali pártok táborához tartoztak, azaz a jobboldal és a szociáldemokraták viszonylatában létrejött egy szűkebb, a köz- és magánszféra közötti megosztottság, illetve törésvonal.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!