2. A 2014-es Szinódus a haldokló északi egyházak püspökeinek rendkívüli önbizalmát bizonyította, akik ennek ellenére úgy érzik, lelkipásztori tanácsokat adhatnak azoknak a helyi egyházaknak, amelyek vagy virágzanak, vagy kitartanak. Sok észak-európai püspök és teológus (és püspök-teológus) úgy tett, mintha újra eljöttek volna azok a paradicsomi évek, amikor ők határozták meg a II. Vatikán Zsinaton a világegyház napirendjét. Hogy ugyanezek a püspökök és teológusok elnököltek a nyugat-európai katolicizmus összeomlása felett az elmúlt 50 évben, láthatólag a legkevésbé sem számít nekik. Újra itt vannak a szép napok.
3. A 2014-es Szinódus rendkívüli volt, vagy legalábbis a média szerint az volt, a bíborosok közötti nézeteltérések precedens nélküli nyilvánosságra kerülése miatt. Esetleg azok, akik rendkívülinek vagy rendhagyónak találták, megnézhetnék Szent Pál levelét a galataiakhoz (2:11), ahol Pál beszámol arról, hogy Pétert szemtől szembe kritizálta. Vagy elgondolkozhatnak azon a nagyon ellenséges hangulatú veszekedésen, amely az észak-afrikai püspökök között a donatista vita idején folyt. Vagy elmélyedhetnek a karthagói Ciprián püspök, egyháztanító és István pápa, Róma püspöke közötti veszekedésben. Vagy olvassák el a II. Vatikáni Zsinat első ülésszakának vitáit. A 2014-es nézeteltérések nagyon is figyelemre méltóak, mégpedig abban, hogy egyébként intelligens emberek, akiknek az álláspontját eléggé szétbombázták a tudóstársaik, képtelenek voltak annak beismerésére, hogy tévedtek. De még közelebbről megnézve, ahogy a NFL-ban mondják, ez sem annyira új.
4. A 2014-es Szinódus rendkívüli volt abban, hogy mennyi teológiai zavarodottságot mutattak az Egyház öregjei, akiknek igazán képben kellene lenniük. Természetesen az Egyház ön-megértése fejlődik az idők folyamán, ahogy Egyház lelkipásztori gyakorlata is. De ahogy Boldog John Henry Newman bemutatta a kérdésről szóló modern értekezésében, minden autentikus fejlődés szerves folyamatosságban van a múlttal; nem pedig szakítás a múlttal. Ugyanígy nincs helye annak a dogmafejlődés igazán katolikus elméletében, hogy az Úr szavait átírják, vagy hogy a Szentírás tiszta szövegéhez való hűséget fundamentalizmusként írják le.