„Jézus sokszor bírálta kora törvénytudóinak, vallási vezetőinek gondolkodásmódját. Bírálatának gyakori oka a pogányokkal és a samáriaiakkal szembeni elutasító viselkedésük volt, amely Isten szavának egyoldalú értelmezéséből fakadt. Bár Istent a világ teremtőjének és Urának tartották, azt mégsem tudták elképzelni, hogy mindenkit egyformán szeret. Az ábrahámi kiválasztottságot egyfajta kizárólagosságként értelmezték, mely szerint mindazok, akik kívül esnek a választott nép körén, nem lehetnek kedvesek Istennek. A törvénytudók gyakorlatilag saját, elitista gondolkodásmódjukat vetítették ki Istenre. A pogányokkal való érintkezést egyenesen bűnnek tartották. A tízparancsolatban megfogalmazott felebaráti szeretetet is csak saját honfitársaikkal szemben érezték kötelezőnek. A Jézusnak szegezett kérdés így egyértelműen provokatív volt, hiszen Őt mindenki a bűnösök és pogányok barátjaként ismerte.
A törvénytudók számára rendkívül fontos volt a törvény ismerete és betartása; ennek részeként távol tartották magukat mindentől, ami tisztátalanná tehette volna őket. Jézus azonban a példázatával arra mutatott rá, hogy a tisztaság-tisztátalanság kérdését nem mindig lehet mérlegelés nélkül kezelni. A példabeszéd szerint bárki – mint a Jerikóba tartó ember – kerülhet önhibáján kívül olyan helyzetbe, amikor tisztátalanná válik, és akkor a betű szerint betartott törvény akár halálos ellenségévé is válhat. Isten a törvényt az emberek védelmére adta, ezért hibás minden olyan értelmezés, ami lehetőséget ad arra, hogy valaki Isten akaratára hivatkozva megtagadja a segítséget egy rászorulótól. Jézus válaszával rávilágított, hogy a felebarátiság – felelős kapcsolat – határainak meghúzásában nem játszhatnak szerepet sem származási, sem kultikus tisztasági szempontok.”