Irány

2014. szeptember 29. 07:05

Végre nem olyan emberek döntenek a családok sorsáról, akik az Isten tisztelete helyett inkább Istent játszottak; akik évezredes értékeket igyekeztek eltüntetni a föld színéről.

2014. szeptember 29. 07:05
Farkas Melinda
MNO

A kormány a kétgyermekes családok megerősítésében, a nekik járó kedvezmények növelésében látja a megoldás kulcsát. Hiszen szép és jó, hogy jelentős kedvezmények ösztönzik a családokat a harmadik gyermek vállalására, az adatok szerint azonban a legtöbben legfeljebb egy gyermeket vállalnak, ennél nagyobb anyagi terhet ugyanis nem bírnak el, így már a második, amúgy vágyott kicsi sem születik meg. Ha a kormány a duplájára emeli a kétgyermekes családok adókedvezményét, az eddigi húszezer helyett negyvenezer forinttal vihet haza többet egy kétgyermekes szülő, mint ugyanannyit kereső, gyermektelen társa. Két kereső esetén az adókedvezmény megosztható és maximálisan kihasználható, de ha csak az egyik szülő talál munkát, 130 ezer forint bruttó fizetéstől ő is teljes egészében ki tudja majd használni a kedvezményt. A minimálbért keresők is jelentős, közel 14 ezer forint pluszjövedelemhez jutnának az intézkedésnek köszönhetően.

Végre nem olyan emberek döntenek a családok sorsáról, akik az Isten tisztelete helyett inkább Istent játszottak; akik évezredes értékeket igyekeztek eltüntetni a föld színéről; akik szerint egy kislány kezében a baba nem megfelelő játék, hanem elavult sztereotípia; akik szerint egy családhoz nincs szükség nőre és férfira, gyermekre meg aztán végképp. Az általuk végzett pusztítás felbecsülhetetlen. Úgy látszik, hosszú évek után újra kezd értékké válni a házasság, a család, a gyerek. Ne forduljunk vissza!

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2014. szeptember 29. 08:35
Köszönjük,melinda,mehet a pénztárba...
Pinter68
2014. szeptember 29. 07:53
Ostoba vagy Melinda és csak fújod bután a Fidesz propaganda szöveget. Prosperitást kellene végre teremteni meg hosszú távú kiszámíthatóságot. Nem pedig könyöradományokat lökni a társadalom egyes rétegeinek, miközben százezrek csúsznak egyre lejjebb. Sosem gondoltam volna, hogy vissza fogok sírni egy Torkos Matildot, de úgy tűnik azért rúgták ki őket, mert a magadfajták olcsóbban, de legalább alacsonyabb színvonalon viszik tovább az MN "szellemi örökségét".
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!