Állítsák le a miskolci deportálást!

2014. augusztus 06. 08:52

A miskolci közgyűlésben Kriza Ákos azt ígérte, nem lesznek deportálások, nem fogják kitelepíteni a városból a romákat. A fideszes polgármester hazudott.

2014. augusztus 06. 08:52
Varga Gergő
DKP.hu

A miskolci közgyűlésben Kriza Ákos azt ígérte, nem lesznek deportálások, nem fogják kitelepíteni a városból a romákat. A fideszes polgármester hazudott.

Tegnap egy olyan családot lakoltattak aki, ahol az anya továbbképzésen volt, az apa dolgozott, csak a gyerekek voltak otthon.

A DK képviselői, tagjai korábban többször felkeresték már a veszélyeztetett környéket, és megállapították, hogy a körülményekhez képest több család is igyekszik rendben tartani a portáját.

Gyalázat, amit a fideszes önkormányzat művel. Alulképzett, megfélemlíthető embereket vegzálnak és veszik el tőlük az emberhez méltó élet utolsó esélyét is.

A Demokratikus Koalíció ott lesz azon a mai tüntetésen, amelyet a miskolci Cigány Nemzetiségi Önkormányzat sátrakat is felállítva szervez Kriza Ákos polgármester háza elé.

A DK tiltakozik a deportálás ellen, és abban bízik, hogy az önkormányzati választás után végre tisztességes és méltányos keretek között élhetnek majd Miskolc lakói.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 106 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Selamat
2014. augusztus 06. 13:27
Na akkor: A baloldal részéről letudva a nácizmus, a Dunába lövetés, s most már a deportálás is. Ezek után, mi mondandójuk maradhatott még?? Bárhogy igyekeznek, sehogy nem jönnek össze a dolgaik. Fogadjunk, hogy a végén csakazértis, csak hogy szavaik igazságát bizonyitsák, csinálnak jó kis nácizmust, meg Dunába lövetést, miközben deportálják a Fidesz tagjait, támogatóit, szimpatizánsait! Szerencsétlen barmok.
Jabotinsky
2014. augusztus 06. 12:42
Itt a megoldás: http://i.imgur.com/vXWIeZt.jpg
Jabotinsky
2014. augusztus 06. 12:41
ŐSZINTE SZÓ! A cigányságnak 800 éve volt arra, hogy integrálódjon. Töredék hányaduk kivételével ez nem sikerült. Ha egy élőlény képtelen egy adott környezethez alkalmazkodni, akkor az evolúciós természeti törvények szerint vagy kipusztul, vagy mások pusztítják ki. A világ egyetlen civilizációja sem elég erős ahhoz, hogy el tudja érni, hogy egy család egy nép úgy fogadjon be egy idegen másik népet, etnikumot, mintha az oda született volna. A cigányság egy teljesen más, teljesen idegen etno-szociokultúrát, eredetközösséget jelenít meg, amelyhez a magyarságnak semmi köze, de más európai etnikumoknak sincs semmi kapcsolata. Ha egy etnikumnak nincs sem szellemi, sem épített-anyagi kultúrája, írásbelisége, akkor nincs semmilyen kultúrája, csak vegetatív tevékenysége. Az pedig egy baktériumtelepnek is van. "Mindent, amit az ember az élet érdekében teremt, a kultúrához tartozik: a föld megművelése, a házépítés, minden épület, az utak kikövezése, és így tovább. Minden munka, minden tett, minden cselekedet része a kultúrának. Ez a kultúra alapja, ez adja az anyagát. Az elrendezés, a módszer, a forma, az ahogyan valamit létrehoznak, min-mind kulturális formák. Amit csinál, érez, gondol, megél az ember, miközben dolgozik vagy pihen, az e viszonyból keletkező életfeltételek ebből alakul ki a kultúra szelleme. A magaskultúra, a tudomány, a művészet, a hit és a gondolkodás, a költészet, az etika, a vallás is ezekből táplálkozik." /Aharon David Gordon (1856-1922)/ http://de.wikipedia.org/wiki/A.. Ezen fenti kritériumoknak a cigányság jelentős része nem felel meg. Ezért egy ilyen népességhányaddal nem lehetséges együtt társadalmat építeni! A cigányság nagy része az általa megszerzett, de mások által felépített anyagi kultúrát nem fejleszti, nem gyarapítja, hanem elpusztítja, feléli, majd tovább vonul és ismétli ugyanezt generációról generációra. Cigányok egymás között: http://www.youtube.com/watch?v. http://i.imgur.com/8hDmmRF.jpg
ormányos csillós
2014. augusztus 06. 12:19
barna eső hullik és bakancsok dübörögnek ezt kifelejtetted, elvtárs.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!