„Egyik kedvenc focis blogomon, a Futballtréneren szokta írni Ferenczi Attila, hogy a magyar labdarúgás mélyrepülésében a (szak)újságíróknak is van akkora felelősségük, mint a teszetosza, semmihez sem értő, fejlődni képtelen edzői karnak, pusztán azért, mert ők sem értenek ehhez a sporthoz, amiből mellesleg egész jól megélnek. Idióta elvárásokat fogalmaznak meg, ostobaságokat hánytorgatnak fel, összességében több kárt okoznak, mint egy közepesen alkoholista utánpótlásedző. Ha a közéletben a sajtó magát tartja a negyedik hatalmi ágnak, akinek a feladata a hatalmon lévők ellenőrzése, akkor ez a sportsajtóra hatványozottan igaz, mert ott nem választanak 4 évente új edzői kart. Ott tényleg szükség volna valami olyasmi nyomásra, ami jobb teljesítményre, fejlődésre kényszeríti az ebből a sportból élő hivatásosokat. De képtelen ellátni ezt a feladatát. Talán a magyar-albán meccs után bemutatott sportújságírói produkció mutatta be legjobban, hogy mi is a baj velük. Konkrétan egy saját tizenhatosra behúzódó ellenfelet megtörni akaró válogatottat azért szaroztak, kutyáztak, mert nem volt eléggé lüktető a játék irama. Aha. Kedves, hülye nemzetisportosok és többiek. Akkor lüktet a játék, ha oda-vissza támadnak. Ha az egyik csapat nem támad, akkor nem fog lüktetni a játék.
Ha a sportújságírásunk ilyen színvonalon áll, akkor mit várhatunk a közéleti tartalomgyártóktól?Az öltöző méretet fideszes-diktatúra kontextusba helyező idiotizmust.
Ha már sportszerűtlen trükkökről értekezünk, akkor azért érdemes egy kis nemzetközi kitérőt tenni, hogy lássuk, mit engedhetnek meg maguknak a fejletthaladó nyugaton. A kis francia Auxerre csapatát 1964-től egy rövid megszakítással egészen 2005-ig vezető Guy Roux mesélte sokszor büszkén, hogy ő nem szégyellte a legmelegebb nyári napokon elzárni a hideg vizet az ellenfél öltözőjében, meg simán felcsavarni nekik a fűtést. Brian Clough a Nottingham Forest legendás trénere sem ment a szomszédba néhány trükkért, hogy a hazai pályát tényleg hazaivá tegye és az aktuális ellenfélnek lehetőleg esélye,de már kedve se legyen győzni.”