A rasszista turista

2014. augusztus 16. 09:08

Majd pont Putyin agyával fogunk összeveszni, amikor a karikaturisták szerint kevésbé nemes testrészeivel is hajlamosak vagyunk bensőséges viszonyt ápolni!

2014. augusztus 16. 09:08
Lendvai Ildikó
Népszava

„Mi majd igazi magyaros vendégszeretettel fogadjuk azt az osztrákot is, aki kiáltványt írt »a 68-asok elleni háborúra« szólítva fel nemzedékét. Nálunk ez különben sem számít szélsőségnek, hanem maga a centrum. Hiszen az 1968-as szabadságtörekvések és diákmozgalmak a mi miniszterelnökünk szemében is vörös posztót jelentenek.

Na jó, nem úgy, nem annyira és talán nem szóról szóra azért. Remélhetőleg. De hivatalosan nem nagyon fintoroghatunk a többi rasszista turista miatt sem. A konferencia orosz vendégeivel pláne nem fogunk kötözködni. Majd megbolondultunk! Még a széket is ajánlatos lesz megtörölni a legfontosabb szónok: Alexandr Dugin alatt.

Jó, jó, egy csöppet ő is szélsőséges, tőrőlmetszett ultra. Legutóbb azzal bukott le a világhálón, hogy az embereit ukrán szélsőségesnek álcázva fel akarta dúlatni a kijevi parlamentet, alibit szolgáltatva egy orosz beavatkozáshoz. Elvégre a történelem az élet tanítómestere, miért ne lehetnének olyanok, akik a náci történelemből választanak tanítómestert, a Reichstag felgyújtásának sikerét lekoppintva.

De mit számítanak ezek az aprócska szeplők ahhoz képest, hogy Dugin is kiátkozza a liberalizmust, és isteníti az erős központi hatalmat. Emlegeti az »életteret« is, de hát istenem, ez már a mi miniszterelnökünk száján is kicsúszott egyszer. A lényeg az, hogy mint az »eurázsiánizmus« feltalálóját a nyugati lapok »Putyin agyának« nevezik. Hát majd pont Putyin agyával fogunk összeveszni, amikor a karikaturisták szerint kevésbé nemes testrészeivel is hajlamosak vagyunk bensőséges viszonyt ápolni!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 95 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
justiceforhungary
2014. augusztus 17. 12:32
''Majd pont Putyin agyával fogunk összeveszni, amikor a karikaturisták szerint kevésbé nemes testrészeivel is hajlamosak vagyunk bensőséges viszonyt ápolni!'' cenzorka profi a bensőséges viszony ápolásában
kispufi
2014. augusztus 16. 21:33
istenem, de sok kiss péterre lenne szükség ott baloldalt.
tevevanegypupu
2014. augusztus 16. 17:50
Na..nem elég Kunhalmi, megszólal azért az idős változat is..még mindig.Nem lehet megszabadulni tőlük.
pkarcsi
2014. augusztus 16. 17:17
Botoxos Sopánka.Ronda,gyülölködő ,rosszindulatú,agyalágyult vén szocikanca vált belőled.Az mszp lebomlásában nagy szereped volt,a választók úgy néznek rád,mint zsidó templomban az utálatos képre.Bajor Imre az ilyen rohadék vénasszonyokra mondta:lett volna anyád magzat vizében cápa.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!