Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

A Fidesz vallás

2014. augusztus 12. 12:52

Ma Magyarországon a lakosság egy része vallássá tette a Fidesz képviselte „értékrendet” így kivonta azt a józan racionalitások köréből.

2014. augusztus 12. 12:52
Expertus
Democrat blog

„Ma Magyarországon a lakosság egy része vallássá tette a Fidesz képviselte »értékrendet« így kivonta azt a józan racionalitások köréből. Mivel egy vallást nem szokás tudományosan megvitatni, így a hívek szerint Orbán döntései sem tartoznak a megkérdőjelezhető dolgok közé. A hit és a vallás nem képezi választás tárgyát. Belülről fakad, legbensőnk része, és mint ilyen megkérdőjelezhetetlen. Akinek ma a nemzeti-nacionalista populizmus a vallása, a vezérdemokrácia az ideája és Orbán az istene, annak az egyes pártok megítélése (és saját pártjának kiválasztása) már messze nem azt jelenti, mint a többieknek. Az ilyen ember ugyanis nem pártként tekint a Fideszre. Számára a vezéralapú rendszer életforma és vallás is, a gyűlések az ő szemében szertartások, a békemenetek valójában zarándoklatok, a jelképek pedig (pl. zászlók, jelmondatok, címerek, himnuszok) bálványokká változnak. És ezt az egészet a megkérdőjelezhetetlen vezér legitimálja. Amit ő mond az az egyetemes igazság, és ahhoz igazodik a hívők több milliós tábora. Aki ezt az összefüggésrendszert és felfogást megérti, az az egész mai Magyarországot is érti. (Erről bővebben egy korábbi cikkünkben: »A Fideszesek főmantrái.«)

És ehhez az egészhez hozzátartozik még, hogy Orbán mindezzel tökéletesen tisztában van. És ki is használja. Maradéktalanul. Ma Orbán Viktor Magyarországon egyszemélyben népvezér, miniszterelnök, és főpap, vagyis egy világnézet és egy vallás legfelsőbb szimbóluma. Legyőzhetetlen, mert pozícióját csakis egy másik transzencendens figura tudná megingatni, egy másik vallás-vezető, egy másik szimbólum. Halandó nem. Orbán pedig gondoskodik arról, hogy az általa teremtett kultusz maradéktalanul rögzüljön. A környezetében lévő alvezérek dogmákat készítenek a Fidesz-vallás hívei számára, melyek betartását minden követőtől elvárják. Ilyen dogma Orbán megkérdőjelezhetetlensége (a pápához hasonló tévedhetetlenségébe vetett vak hit), a közös ellenségek rituális gyűlölete (baloldaliak, zsidók, liberálisok) a nemzeti büszkeség nacionalistán túlzó szimbolikája, és a nyugat-ellenesség, mely kiterjed az EU-ra, Nyugat-Európára és persze az USA–ra.

A Fidesz-vallás ma erősen jelen van a magyar társadalomban és egyelőre sem belföldön sem külföldön nem találják ellenszerét.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
briganti
2014. augusztus 12. 16:21
Párját ritkítja ez a Vadbaromság.
cutcopy
2014. augusztus 12. 15:45
"a lakosság egy része vallássá tette a Fidesz képviselte „értékrendet” Igen, a lakosság ballib része, de ez is csak egy balos hazugság..
forsteandretredjemann
2014. augusztus 12. 14:22
Egy héten belül már a második cikk arról, hogy "Fidesz.vallás". Természetesen az egyedül üdvözítő liberalizmustól való bárminemű eltérés csakis irracionális, vallási eredetű lehet. A következtetés részükről tulajdonképpen logikus is: A "liberalizmus" a gyakorlatban minden eltérőt halálos ellenségként kezel, így a vallást is. A selejtre nyilvánvalóan minden más minőség veszélyt is jelent. Minden hasonló zsákutcás szelemi áramlatnak van valamiféle "egyedül vagynuk" szindrómája. Tehát - most éppen - a vallás visszavág. Ennek a szellemi fertőzésnek visszaszorultával egyre nehezebb megérteni, miért is lett a "liberális" szitokszó a jobb és a baloldalon is. Az ilyen cikkek komoly segítséget jelentenek ebben.
tgyu
2014. augusztus 12. 14:01
A szerző nagyon jó követője Heller Ágnes filozófusnak. A kommunizmusban rengeteg hasonló filozófiai elemzést lehetett olvasni a klerikális reakciósokról meg a gonosz kapitalista tőkésekről. Ez a bolsevik tolerancia: Ha úgy gondolkozol, ahogy ők, akkor okos vagy és felsőbbrendű. Különben meg szánalomra méltó bégető bari, sőt náci. Ha hiszel valamiben, ami nem ez, akkor érezd a szégyent: amit gondolsz az tudománytalan butaság. Volt régen a "tudományos szocializmus" c. tudományág, amit ráadásul minden egyetemistának meg kellett tanulnia. Az is valami ilyesmivel foglalkozhatott. (bár sajnos kimaradtam belőle:-) ) Lehetne valamilyen szoftvert írni, ami ilyen tanulmányokat generál. (Nem kell túl sok mesterséges intelligencia hozzá.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!