Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

A NER alacsonyabb hatékonysággal működik, mint a liberális demokráciák, de esélye sincs a globalizálódásra, azaz a „nyugati” eredetű globális problémák feltartóztatására, esetleg megoldására.
Ehhez képest nagyon furcsa, hogy a világ hozzáállása az elismerten súlyos ügyekhez dominánsan a nemzeti érdekek köré szerveződik, és minden egyes esetben egyik vagy másik nemzet érdekeinek és akaratának a kikényszerítését tükrözik. (...)
Orbán fő érve a Nyugatról való részleges kivonulás mellett annak képtelensége a maga által generált problémák megoldására. Amellett, hogy ez egy erősen vitatható állítás, kérdéses, hogy Orbánnak milyen lehetőségei lesznek a saját rendszere által generált problémák megoldására. Mert ilyenekből máris van bőven. A NER alacsonyabb hatékonysággal működik, mint a liberális demokráciák, de ezen túl ma nagyon úgy tűnik, esélye sincs a globalizálódásra, azaz a »nyugati« eredetű globális problémák egyfajta – bármilyen – feltartóztatására, esetleg megoldására.”

