Legsötétebb nap: ezentúl csak ideológiai meggyőződésből lehet hazát árulni, pénzért már nem

Kíváncsian várjuk, hányan maradnak ügynökök így a terepen, hogy le kell költözniük az emberek közé a hóhatár feletti villából.

Az, hogy a magyar állam nem adott pályázott pénzt a roma holokausztra, a pharrajimosra való méltó megemlékezésre, és nem is képviseltette magát azon, már a munkaalapú illiberális állam gesztusa, vagy egyszerű köztahóság?
„A Nehru parton az igen színvonalas ünnepségen azon gondolkoztam: talán az sem véletlen, hogy Szabadság téri orbáni rémszoborra éppen cigány nyelvű felirat nem jutott. És az sem, hogy a cigányügyben példátlanul tunyának mutatkozó társadalom, amely az elmúlt húsz évben semmiféle megegyezéses koncepcióval nem tudott előállni, egyre jobban kedveli a cigányozást, ami már nem csak a szélsőjobbon szalonképes hívótéma. Ott még nem tartunk, hogy a társadalom legjobb erői összeálljanak, és legalább az irányt és a mindenképpen elkerülhetetlen kis lépéseket közösen kijelöljék. Talán egy jó kis éhséglázadás vagy pogrom után, amikor kijelöljük az újabb áldozatok emlékművének helyét, majd megvilágosodunk, hogy »munka és oktatás, bármi áron« például...
Közben egyre nagyobb az igény a békés cigányozgatásra. Nem tudok olyan társaságba csöppenni, ahol előbb-utóbb ne kellene a »cigánybűnözésről« témázgatni. Alighanem annyira nő a feszültség, hogy beszélni kell. Mert közben hátha elhangzik valami, ami előre fölment minket, ha esetleg valami szörnyűség történne. Ugyanez volt a két világháború között, amikor a zsidó volt az állandó téma. Aztán a szocializmus idején is, a keresztény családokban, mert akkor meg személyesen kellett elszámolni a holokausztért. Azt el lehetett fedni, közösen nem kibeszélni, de megúszni nem.”