Sűrített demokrácia-tanfolyam

„Most egyesek azt mondják, hogy ezeket a változásokat előre lehetett látni…

Semmit sem lehetett előrelátni. Ez ostobaság! Személy szerint én meg voltam arról győződve, hogy bizonyos változások elkerülhetetlenek. De azt, hogy megérem a kommunista rezsim bukását, hogy szétesik a Szovjetunió, Lengyelország pedig demokratikus, nyitott, többpártú politikai rendszerű országgá válik, ahol tiszteletben tartják az emberei jogokat és szabadságokat, ahol nincs cenzúra, hogy Lengyelország a NATO és az EU tagjává válik – sem én, sem más nem hihette! Ha valaki azt mondja, hogy ezek a dolgok akkor nyilvánvalók voltak, akkor tudja meg, hogy az az ember mesegyártó.

Azt mondja, hogy elégedett az eredményekkel és elégedetlen a nem sikerült dolgokkal. De Lengyelországban gyakran azt mondják, az ottani demokrácia nem elég érett, a politikai rendszer nem tökéletes…

Nem, nem hiszem, hogy rossz a politikai rendszer. Másképp mondanám: kénytelenek voltunk átmenni egy sűrített demokrácia-tanfolyamon, vagyis két évtized alatt kellett elsajátítanunk azt, amit más országok 150 év alatt tanultak meg. Ennek az oka, hogy nagyrészt még mindig posztszovjet mentalitással rendelkezünk, egy sor, a szabadsághiányos időkben kialakult jellemvonással. Olyan kategóriákban gondolkodtunk, melyekben nem volt helye a kompromisszumnak, míg a demokrácia éppen a kompromisszumok művészete, az együttélések művészete. Akkor azonban minden világos volt: mi vagyunk a jók, az ellenségeink pedig a rosszak. Most már nem működik a fehér–fekete séma, mert nagyon különböző emberekkel kell tárgyalnunk, különféle érdekeket, egyéni sajátosságokat és eltérő gondolkodási módokat kell számításba vennünk.

Egyesek bírálják az 1989-es lengyel »kerekasztalt«, azt mondva, hogy akkor nagyobb nyomást lehetett volna a kommunistákra gyakorolni…

És mi sült volna ki ebből?

Nem tudom, Lengyelország talán gyorsabban fejlődött volna…

Már bocsánat, de vajon most Lengyelország azért fejlődik lassan, mert nem akasztottuk fel egy lámpavasra Jaruzelskit? Ez totális nonszensz és idiótaság. A demokratikus Lengyelország mindenki országa. Azoké is, akik a kommunista párt tagjai voltak. A kommunista pártnak egy adott pillanatban 2,5 millió tagja volt. És akkor mindnyájuk számára létre kellett volna hoznunk egy apartheidet? Meg kellett volna fosztanunk őket a polgárjogaiktól? Ez abszurd! Ez azt jelentette volna, hogy az ördögöt a sátánnal űzzük ki, a pestist kolerával kezeljük. Ez megengedhetetlen.”