Pankotai Lili új szerepben: a diákaktivista megszakértette az amerikai elnökválasztást (VIDEÓ)
„K*rvára kíváncsi leszek, hogy ebből a recesszióból, ami most kiderült, hogy a f*szomba lesz gazdasági fellendülés” – tette fel a kérdést a diákaktivista.
A kúriai döntés és a hozzá fűződő kommunikáció tovább erősíti azt a hamis, felelősség-hárító attitűdöt, amelynek lényege, hogy nem vállaljuk felnőttként a tetteink következményeit.
„A Kormány a döntést követően néhány nap (!) múlva megtárgyalta és közzétette »a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről« szóló törvényjavaslatot. A javaslat két kérdést rendez: az árfolyamrést minden további vizsgálat nélkül semmisnek nyilvánítja, míg az egyoldalú szerződésmódosításokra vonatkozóan a tisztességtelenség mellett megdönthető törvényi vélelmet állít fel. A vélelem megdöntése iránt a bankoknak kell pert indítaniuk a Magyar Állammal szemben, nagyon rövid határidők mellett. A javaslat tehát a 2/2012 PK vélemény alig egy hete kötelező jogegységi döntésbe foglalt követelményeit most már törvényi szintre emeli. Ha a kollégiumi véleménnyel és jogegységi döntéssel kapcsolatban esetleg még lehetett vitatkozni azon, hogy jogértelmezés lehet-e visszaható hatályú, a törvényjavaslattal kapcsolatban ez már nem kérdés: itt bizony a jogalkotó olyan kötelezettségeket kér számon a bankokon, amelyek akkoriban bizonyosan nem voltak a jog részei.
Hadd mondjam most egyértelműen ki: önmagában a döntések tartalmával végeredményével alapvetően egyetértek. A bajba került devizaadósokat, ha nem is 100%-ban, de egy jelentős (egyes becslések szerint a törlesztő-részletek emelkedésében kb. 20%-ot kitevő emelkedésért felelős) tétel erejéig most mentesítik. Amit kifogásolok, az – a már kivesézett visszamenőleges jogalkotás mellett – még két, egymással is összefüggő dolog. Egyrészt az, hogy mindebbe belesodródott a Kúria, másrészt az, hogy a kérdés morális vonatkozásai emiatt kicsit elmaszatolódtak.
A Kúria bevonásával kapcsolatban van egy olyan gyanúm, hogy a politika nem szeretné nyíltan felvállalni azt az egyébként szerintem teljesen tisztességes álláspontot, hogy nem akar parttalan, a költségvetést és/vagy a bankokat a tönk szélére sodró adósmentést. Ennek meg az az oka, hogy korábban teremtett magának, (és teremtettek neki) egy olyan diszkurzív teret, amelybe már nem fér bele az, hogy őszintén kiálljon, és azt mondja: emberek, ez nem fog menni. Nem bírja a költségvetés, félünk, hogy becsődölnek a bankok, ami nektek és mindenkinek borzasztó lenne, és végül nem lenne igazságos azokkal, akik nem vettek fel hitelt, vagy forinthitelt vettek fel. Ezért a döntési felelősség egy részét – látszólag – áthárította a Kúriára. És ez utóbbi elvezet a másik, hosszú távon még nagyobb veszélyt jelentő morális problémáig: a kúriai döntés és a hozzá fűződő kommunikáció (a bankok »tisztességtelenségének« a kisember számára oly szimpatikus sulykolása) tovább erősíti azt a hamis, felelősség-hárító attitűdöt, amelynek lényege, hogy nem vállaljuk felnőttként a tetteink következményeit még akkor sem, amikor pedig ez nemcsak a tisztánlátás, hanem a társadalmi mentálhigiéné miatt is fontos lenne.”