Francesca ismét alapos és zseniális!
Ezt ismét muszáj elolvasnia mindenkinek, és kéretik terjeszteni.
Nem csupán politikai döntéseinkben, közéleti megnyilvánulásainkban, demonstrációk szervezésében, vagy azokon történő kiállások során kell baloldalinak lennünk, hanem mindennapi tetteinkben is.
„Baloldali vagyok, vagyis hiszek a szolidaritás erejében, az esélyegyenlőségre törekvésben, az igazságosság érvényesítésében, a szabadság szülte rendben, az életet védő humanizmusban. De tisztelem és ápolom a hagyományokat, büszke vagyok rá, hogy magyar lehetek Európában, s európai Magyarországon. Katolikusként, a ’80-as években hallgatott prédikációk a miséken a szegények iránti tiszteletet és alázatot tanították, a gyengék, az elesettek melletti kiállást és hogy álljunk ki elveinkért, hitünkért, még ha ez komoly áldozatokkal is jár.
De vallom, hogy nem csak a hit és a szavak szintjén kell baloldalinak lennünk, hanem tetteinkben is. Ez vezérelte sokszor magánemberi és politikusi döntéseimet is. Már ifjúsági vezetőként, a ’90-es évek elején szerveztünk kedvezményes üdüléseket, táborokat, vízitúrákat a szabadidő hasznos eltöltése érdekében a külföldi, vagy tengerparti nyaralásokat maguknak megengedni nem tudó családok gyermekeinek, mert ez is szolidaritás. De az esélyteremtés és az esélyegyenlőségre törekvés jegyében ingyenes számítástechnikai tanfolyamokkal adtunk tudást, s így esélyt, azon gyerekeknek, akik nem férhettek hozzá akkoriban a számítógépekhez. Később, egri pártelnökként nem csak politikai akciók, fórumok házigazdája voltam, hanem ingyenes nyelvtanfolyammal segítettük a fiatal munkavállalókat, mert hiába volt szakmájuk, ha az angol, vagy német nyelvtudás hiányában nem tudott elhelyezkedni, vagy előbbre lépni. De még jelnyelvből is volt tanfolyamunk pedagógusoknak, vagy tanár szakos főiskolásoknak, mert az akkori oktatási kormányzat számára akkor ez még nem volt prioritás. Megint a tudás megszerzésének lehetőségével adtunk esélyt a boldogulásra. Tehát nem (csak) halat, hanem hálót!
Diák és ifjúsági vezetőként is láttam már, hogy nem csak a gyakorlati tudás, az »alkalmazott tudomány« elsajátítására van szükség, hanem a kultúrára is. Ezt szolgálta egy-egy minikönytár, vagy a csoportosan megszerzett és az ifjúsági mozgalomban tevékenykedők számára biztosított színházi bérletek. Máig is hálás vagyok az akkor segítségünkre siető vezetőknek, hiszen így olyanok is eljuthattak a rendszerváltás utáni évtizedben színházba, akiknek ehhez kölcsön kellett kérnie egy fehér inget, hogy legalább szépen felöltözhessenek.
De van, amikor a háló jó lehet ugyan hosszú távon, de a mindennapi kenyeret is a családi asztalra kell tenni. Éveken át szerveztünk élelmiszer-, és ruhagyűjtést, adományozást, ételosztást, vagy tüzelő beszerzést.
Hiszem, hogy a köz érdekében dolgozó embernek személyes áldozatokat is kell hozni, s magánjövedelmének egy részét jótékony célokra felajánlani, s nem csak döntéseivel, de kétkezi munkájával is kivenni a részét a karitatív tevékenységből. Ez kötelesség is, de edukációs célt is szolgál, példát is mutat. Példát a közéletben tevékenykedőknek épp úgy, mint az azt távolabbról szemlélőknek. Vagy épp a családnak. Egyik kislányom mondta pár éve, az egyik szolidaritás éjszakáján zajlott ételosztás során, hogy „nekünk jó, mert hazamegyünk a melegbe, de szegények nagyon fognak fázni hajnalban is”. Ebből tudtam, hogy ők is mindig segíteni fognak az arra rászorulóknak.
De számomra a baloldaliság egyfajta viszonyrendszer is. Viszonyrendszer, ahol mindig viszonyulni kell, hogy ki mellé állunk. Ha választani kell, hogy a fogyasztó, vagy a szolgáltató, akkor persze, hogy az első. Ha döntened kell, hogy munkavállaló, vagy munkaadó, akkor is az első az első. Viszont, ha kisvállalkozó, vagy a nagytőke kedvezményezése a kérdés, akkor magától értetődő, hogy a KKV. A hiteles, az adós érdeke és érdekképviselete nálam szintén megelőzi a bankét. S körülbelül ez a véleménye és elvárása is azon embereknek, akikkel én találkozok naponta a vonaton, a buszon, a villamoson, a piacon, vagy éppen a Munkástagozatban. Én ezt láttam visszaköszöni az MSZP politikájában is 2010-13. között.
Nem tudom elfogadni a jelenlegi hatalom jobboldali (nekon-neolib) társadalompolitikáját, az »adjunk a gazdagoknak, majd lecsorog az a szegényekhez« mentalitását, az »akinek nincs semmije az annyit és ér« hitvallását. Felháborít a társadalmi mobilitás megvétózása az oktatás átalakításával, ahol ha szegénynek születtél, akkor az is maradsz, mert csak a gazdagabbaknak adatik meg a versenyképes tudás megszerzésének lehetősége. Ezzel szemben igeni is szükség van a baloldali politikára, a baloldaliságra, ami nem azonos a liberalizmussal. Tisztelem a liberálisokat, a konzervatívokat (ez utóbbi jelző nem illik a jelenlegi hatalmaskodókra). Tisztelem őket, de nem azonos az értékrendünk, mert nálam előbb van a szolidaritás, az igazságosság, az esélyteremtés, s csak aztán a szabadság, a hagyományok, vagy fenntartható fejlődés.
Nem csupán politikai döntéseinkben, közéleti megnyilvánulásainkban, demonstrációk szervezésében, vagy azokon történő kiállások során kell baloldalinak lennünk, hanem mindennapi tetteinkben is.
S ez, részemről nem csak igehirdetés, hanem e szerint választok szövetségeseket, e szerint szeretnék a továbbiakban is tevékenykedni, élni.
Baloldaliként.”