De számomra a baloldaliság egyfajta viszonyrendszer is. Viszonyrendszer, ahol mindig viszonyulni kell, hogy ki mellé állunk. Ha választani kell, hogy a fogyasztó, vagy a szolgáltató, akkor persze, hogy az első. Ha döntened kell, hogy munkavállaló, vagy munkaadó, akkor is az első az első. Viszont, ha kisvállalkozó, vagy a nagytőke kedvezményezése a kérdés, akkor magától értetődő, hogy a KKV. A hiteles, az adós érdeke és érdekképviselete nálam szintén megelőzi a bankét. S körülbelül ez a véleménye és elvárása is azon embereknek, akikkel én találkozok naponta a vonaton, a buszon, a villamoson, a piacon, vagy éppen a Munkástagozatban. Én ezt láttam visszaköszöni az MSZP politikájában is 2010-13. között.
Nem tudom elfogadni a jelenlegi hatalom jobboldali (nekon-neolib) társadalompolitikáját, az »adjunk a gazdagoknak, majd lecsorog az a szegényekhez« mentalitását, az »akinek nincs semmije az annyit és ér« hitvallását. Felháborít a társadalmi mobilitás megvétózása az oktatás átalakításával, ahol ha szegénynek születtél, akkor az is maradsz, mert csak a gazdagabbaknak adatik meg a versenyképes tudás megszerzésének lehetősége. Ezzel szemben igeni is szükség van a baloldali politikára, a baloldaliságra, ami nem azonos a liberalizmussal. Tisztelem a liberálisokat, a konzervatívokat (ez utóbbi jelző nem illik a jelenlegi hatalmaskodókra). Tisztelem őket, de nem azonos az értékrendünk, mert nálam előbb van a szolidaritás, az igazságosság, az esélyteremtés, s csak aztán a szabadság, a hagyományok, vagy fenntartható fejlődés.
Nem csupán politikai döntéseinkben, közéleti megnyilvánulásainkban, demonstrációk szervezésében, vagy azokon történő kiállások során kell baloldalinak lennünk, hanem mindennapi tetteinkben is.
S ez, részemről nem csak igehirdetés, hanem e szerint választok szövetségeseket, e szerint szeretnék a továbbiakban is tevékenykedni, élni.
Baloldaliként.”