Román történész: Románia tanulhatna a magyar nemzetpolitikából

2014. július 28. 14:05

Romániának tanulnia kell abból, ahogyan Magyarország védi külhoni nemzettársait - állapította meg Marius Diaconescu történész az Adevarul.ro portálon hétfőn közölt véleménycikkében.

2014. július 28. 14:05

A bukaresti tudományegyetem oktatója, aki rendszeresen közöl aktuálpolitikai témájú írásokat a liberális kötődésű Adevarul blogrovatában, azt veti a román hatóságok szemére, hogy nem emelik fel szavukat az ukrajnai románok védelmében, amikor azok útlezárással tiltakoznak fiataljaik mozgósítása és a kelet-ukrajnai konfliktusövezetbe vezénylése ellen. A szerző szerint Románia távolról sem tesz annyit a külhoni románokért, mint Magyarország a külhoni magyarokért. Az Ukrajnában élő román, illetve magyar kisebbség helyzetét összehasonlítva úgy vélekedett: a magyar állampolgárság sokkal könnyebben megszerezhető, mint a román, Budapest pedig támogatja a magyar kulturális programokat és azokat a családokat, amelyek magyar iskolákba járatják gyerekeiket.

A szerző arra a következtetésre jutott, hogy a románok hazafisága magyarellenes, de megfeledkezik a Románia körül élő románokról. Ezt a megállapítást az Adevarul honlapján megjelent írások népszerűségi adataival támasztotta alá: a hétvégén a magyarellenességéről elhíresült Bogdan Diaconu szociáldemokrata képviselő Elegünk van Magyarországból című, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényeivel kapcsolatos írása tízszer annyi hozzászólást és 70-szer annyi tetszésnyilvánítást gyűjtött be, mint a mozgósításuk ellen tüntető ukrajnai románokról szóló írás.

Az Adevarul internetes kiadása szombat este arról tudósított, hogy az ukrajnai Csernyivci megye román többségű településein a lakosok útlezárással tiltakoztak az ellen, hogy a térségben csaknem ötszáz román nemzetiségű ukrán állampolgár kapott mozgósítási parancsot. A román külügyminisztérium adatai szerint (a románnal azonosnak tekintett moldovai nyelvűeket is beleértve) Ukrajnának 400 ezer román anyanyelvű lakosa van. A legnagyobb közösség az ország délnyugati térségében, a Romániával határos Csernyivci megyében (Bukovina északi részén) lakik, ahol mintegy 180 ezer lakos anyanyelve a román.

Marius Diaconescu a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen történelem szakán szerzett oklevelet 1995-ben, és a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) doktorált 2004-ben.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OmegaMale
2014. július 29. 09:38
"A szerző arra a következtetésre jutott, hogy a románok hazafisága magyarellenes" Végre valami, amiben egyetértünk. Az idegengyűlölet(pláne ha az 'idegenek' régebb óta laknak ott, mint mi) nem nemzetiesség. Vicces, amikor a Jobbik-osok kritizálják a román asszimilációs törekvést. Aztán csatornát váltanak és sürgetik a cigány kisebbség asszimilációját.... XD
Akitlosz
2014. július 28. 22:10
Így van. Inkább nem foglalkoznak a határon túli románsággal csak nehogy a magyaroknak jó legyen. Pedig össze lehetne fogni, azonos érdekei vannak, illetve lehetnének Magyarországnak és Romániának például Ukrajna vonatkozásában. De ameddig a románok inkább lemondanak Bukovináról, csak nehogy a kárpátaljai magyarok jól járhassanak ... :-(
nucklear3
2014. július 28. 18:24
Ez az ember hülye. A Balliberális "leszarjuk mi történik a külhoniakkal" narratívával szemben Orbánék a "szavak szintjén kiállunk a külhoniak mellet, de amúgy belpolitikai célokra használjuk őket" narratíva következett. Szerintem pont hogy minekünk kéne a románoktól tanulni.
istimester
2014. július 28. 16:10
Diaconescu ismerje meg a nemzetpolitikával foglalkozó tótemfaktumokat, kezdje mondjuk az ifjáságis überbürokrata Téglásival és rögtön más lesz a véleménye. Sajnos.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!