Szoci varázsütés

2014. július 16. 10:59

Azt hiszik, hogy ugyanazt kell csinálni, mint amivel a Fidesz hülyíti az országot? Ígérgetni és olyan lufikat felereszteni, amilyenek állítólag tetszenek a népnek?

2014. július 16. 10:59
Rab László
NOL

„Ebben a mostani ötletdömpingben az a legzavaróbb, hogy kormányon valahogy nem volt baloldali hajlandóság például a luxusingatlanok megadóztatására, és nem került elő az áfátlanítás meg a hálapénz megszüntetésének végrehajtható terve sem. Ami persze nem bűn, ha valakinek most, az ellenzéki száraz kenyeret rágicsálva jut eszébe a nép boldogítása, ne vegyük el tőle a lehetőséget.

Mondjuk attól, hogy a hazug rezsicsökkentéssel kötik össze a hálapénzes humbugot, kiver a hideg veríték. Azt hiszik, hogy ugyanazt kell csinálni, mint amivel a Fidesz hülyíti az országot? Ígérgetni és olyan lufikat felereszteni, amilyenek állítólag tetszenek a népnek? Ezt tanulta volna el az ellenzék az örök időkre fölénk terpeszkedő Orbánéktól?

»A jó politika alapszabálya: elkerülni a propagandában azt, amit a politikában el akarsz érni.« Horn mondta ezt, akinek egyszerű, célratörő módszereit kezdik az ellenzéki MSZP-ben elfelejteni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2014. július 16. 20:00
Tán 2010-ben születtél Rab elvtárs,hogy nem emlékezel a 2002-10 közötti időkre. Tudod,trükkök százai,nem fog fájni,.......! Most sem különbek.Pl:100 ezer nettó minimálbér,visszaállítjuk a segélyezést...........! Amúgy meg, miért nem jelentkeztél miniszterelökjelöltnek?Éppen casting volt.Ilyen ésszel még esélyes is lehettél volna!!!!
grad
2014. július 16. 16:57
"Azt hiszik, hogy ugyanazt kell csinálni, mint amivel a Fidesz hülyíti az országot? Ígérgetni és olyan lufikat felereszteni, amilyenek állítólag tetszenek a népnek?" Az a helyzet, pajti, hogy a Fidesz azért többé-kevésbé betartja az ígéreteit.
nyoooc
2014. július 16. 13:23
Azt hiszik?????????????? Mióta az eszemet tudom, mindig ígérgettek, lufikat eregettek. :)
A helység galagonya
2014. július 16. 11:20
Vébédöntőn részt venni állampolgári jog! Mindannyian ismerjük az uralkodó/maffiafőnök/földesúr aranyifjú fiacskájának regényes figuráját. Ők az élet árnyékos oldalán is napsütésben járnak. Nekik nem kell rendelkezniük a papa kétségkívül meglévő szerzési tehetségével, cserébe nem is korlátozza őket a dinasztiaalapító családfők ösztönös óvatossága. A papa ment el vadászni, a kis trónörökös mind megeszi. A keze tiszta, a jövője fényes, a tekintete unott. Ez benne az egyetlen csapda. Akinek mindene megvan, legfeljebb a gonoszságban kereshet némi izgalmat, de ha – szerencsétlenségére – lusta vagy túlzottan jámbor az ilyesmihez, akkor marad az érdektelenség. Persze annak is megvannak az előnyei. Legalább nem kérdezi senki, hogy az első millióját hogyan szerezte. Mert fogalma sincs róla. Kapta. Neki az a belépési pont, ami neked a végcél. Már az álmaidban. Ferrari, villa, vébédöntő, mindegy. Emiatt ne legyen kisebbrendűségi érzésed, nem ő hozta össze magának. Tetszett volna jobb helyre születni. Azt nem tudni, hol tart a mi házi uralkodónk/maffiafőnökünk/földesurunk Gáspár nevű fia a Ferrari, villa univerzumban, de a vébédöntő megvolt, és ez mindenképp egyedülálló teljesítmény, bár ehhez semmi közünk, mert ő nem közszereplő, csupán egy egyszerű magyar állampolgár, ahogyan arra nyomatékosan felhívta a szeretett alattvalók figyelmét. Nem teljesen világos amúgy, hogy miért ne írhatna a sajtó egy viszonylag nézett sporteseményen megjelent élvonalbeli focistáról, akit ott ül, ahol 3,5 milliárdan szeretnének ülni, csak az ő apukájuk nem ápol jó kapcsolatot a világ legkorruptabb szervezetének (ebből is látszik, hogy az nem a Fidesz) vezetőjével. Ezzel együtt igaza van, közszereplő az, aki tiszteletteljesen és határozottan annak vallja magát. Ez családi vonás. A magánminiszterelnök papa kint volt már a dél-afrikai döntőn is, kisebb feltűnést keltve, mert például a záró meccsben valamivel inkább érintett spanyol miniszterelnök nem ment el, takarékossági okokra hivatkozva. Idén az argentinokat nem képviselte küldöttség a VIP-páholyban, cserébe a magyarokat két fő is, ami nem csak azért különleges, mert a futballokos nemzetünk távolabb áll a vébédöntőtől, mint FIFA-elnök a kenőpénztől, hanem azért is, mert a válogatott diktátorok és egyéb haramiák közül senki nem vitte magával a fiát. Ki kockáztatna meg feleslegesen egy népfelkelést? Itt ilyentől nem kell tartani, a 2018-as oroszországi döntőn külön sora lesz a Családnak, tett már elég szívességet az orosz barátjának, hogy ezt elintézze (ha értik, mire gondolok). A sajtó majd tapintatosan kezeli az ügyet, különben megint kap olvasói levelet az addigra már a nemzeti tizenegyben játszó sportembertől. Ez volt az apja álma. Szegény fiú.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!