Ma a pina, a pénisz, az orális szex, a dugás vagy a maszturbálás nem része a filmes nyelvnek.
Legfőbb ideje volna, hogy a szexualitás ábrázolását, a testiségről szóló filmes diskurzus jogát a kultúra végre visszaragadja a Kovi- és Ron Jeremy-kaliberű, BMW-slusszkulcsot pörgető suttyóktól. Vajon miért engedi a civilizált világ, hogy olyan aljadék féllények formálják a szexuális szokásait, amilyen mondjuk Pierre Woodman vagy Rocco Siffredi?
Ma a pina, a pénisz, az orális szex, a dugás vagy a maszturbálás nem része a filmes nyelvnek. Hiába van kint a tizennyolcas karika - aminél nem létezik nagyobb és félelmetesebb karika a televíziózás világában - hentelni, belezni, embert enni simán lehet, na de kúrni, azt már nem! Szemérmeskednek, esztétizálnak, a testek hullámzó táncát mutatják, a lényeget azonban még a legtökösebb rendezők is elrejtik előlünk. Ha a testiség esetleg kap egy filmben húsz-harminc - genitálisan akciómentes - másodpercet, azt is csak azért, hogy jobban el lehessen adni a mozit a bulvárlapokba screenshotolt fotókkal. Miért vesz bennünket, tizennyolc évesnél idősebb embereket gyerekszámba az intézményes kultúra, miért hajszolja a vágyainkat rejtekutakra, mintha mondjuk extasy-t akarnánk venni valami sikátorban?
Miért elképzelhetetlen egy olyan film, amelynek komolyan vehető cselekménye, ne adj' Isten drámája van, aztán amikor elérkezik a forgatókönyvben a szexuális aktus elmaradhatatlan pillanata, akkor a rendező nem árnyékokat meg kontúrokat mutat, hanem elénk tárja magát a szexet ízlésesen és erotikusan, izgató módon, de főleg valóságosan? Ha pedig a kedves nézőnek meghitt otthonában esetleg megjön a kedve, hát ráránt, csak aztán amikor végzett, nem kell szemérmeskedve, kínosan kikapcsolnia a számítógépet, és valami egyéb tevékenységbe fognia, hanem követheti tovább a történetet, hiszen ő épp egy filmet néz, amely érdemes arra, hogy rászánjon egy estét.
Miért kell generációknak úgy önkielégíteniük, ahogy szarnak? Bujkálva, kapkodva, önmaguk előtt is szégyenkezve, tudva, hogy amiben részt vesznek, milyen mocskos, közönséges és igénytelen. Miért negyven másodperc az átlagos franciázás időtartama, miért követi azt kétperces vaginális szex, és mindezt miért koronázza meg minden esetben egy legalább hatperces seggbekúrás? A bűnöző-külsejű férfiak miért mindig a saját kezüktől élveznek el, amikor épp ott van karnyújtásnyira minimum egy nő? Az ordenáré, nonfiguratív tetkós, szarrá szolizott és szilikonozott, műkörmös picsák miért bámulnak bele folyton a kamerába, mint Böhm úr a Szomszédokban, amikor a filmezés első számú szabálya, hogy ezt a narrátoron kívül senki nem teheti meg?
A szexuális ellenforradalom generációkat nyomorít meg azzal, hogy a testiség filmes ábrázolásának monopóliumát önként engedi át olyan rossz ízlésű félbűnözőknek, akik legfeljebb falusi swinger-partik szervezésére lennének alkalmasak, mégis ők szolgáltatják széles társadalmi rétegek számára a szexuális betevőt a maguk közönséges és személytelen módján, legfeljebb nyolcperces jelenetek formájában, lévén ez a kalkulálható idő, amennyi alatt az átlagos felhasználó biztosan elélvez.
Az általános képmutatás és prüdéria csak látszólagos okai ennek a degenerált működésnek. Valójában azért deformálja testi kultúránkat ez a soha, sehol meg nem kötött alku, mert egy szexuális bűntudatban és frusztrációban tartott társadalom kiváló célcsoportjait termeli ki a legkülönbözőbb reklámkampányoknak; ennek a tudatosan igénytelenné tett masszának többé nem kihívás bármiféle szart eladni, ugyanis nem csak a gondolataiban meg a vágyaiban, de az intimitásában is meg lett nyomorítva.
Kétségbevonhatatlan tény, hogy egymást, vagy akár csak egymás testét szeretni az élet legtermészetesebb dolga, és semmi rossz nincs abban, ha a művészet megmutatja ezt. Az alábbi - 85. Ünnepi Könyvhéten készült - videón emellett érvelek.
Az elmúlt százhúsz évben öt államalakulathoz tartozó Csallóközben már a klub puszta működése is csodának számít, ám a DAC a megmaradás és a nemzeti összetartozás szimbóluma lett. Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
A nem túl bizalomgerjesztő előzetes ellenére a Demjén Ferenc dalaira komponált Hogyan tudnék élni nélküled? közelről sem olyan rossz, ami főleg a szerethető, szimpatikus szereplőknek és a jó ízléssel adagolt zenei betéteknek köszönhető.
Magyarországon is bemutatták a DAC filmet, a dunaszerdahelyi futballklubról szóló mozit, amely a felvidéki magyarság közösségteremtő erejének szimbólumává vált.
Az Emilia Pérez című francia bűnügyi musical ezzel együtt tíz jelölést zsebelt be.
A legendás spanyol rendező új munkájában, A szomszéd szobában az elmúlással való szembenézésről beszél intim, személyes hangvételben. Ám hiába a két zseniális színésznő, Tilda Swinton és Julianne Moore, a katarzis elmarad. A november 28-tól a mozikban látható film lábjegyzet maradt Almodóvár elképesztő karrierjében.
A kisfiút 24 évvel ezelőtt, 2000 májusában gyilkolták meg.
Több tucat bűnözőnek ad kegyelmet utolsó napjaiban az amerikai elnök.
