De hát a komcsikat meg a világ-SZDSZ-t le kell győzni. Újra, és újra és örökké. Ha ehhez egyre több 2010 előtti hangzatos eszmét el kell vetni, akkor is ezt kell csinálni. A Fidesznek van egy erős tábora, akik hajlandóak velük menni ezen az úton. Őket láttuk a rezsifórumokon. És még mindig nincs mindezekről komoly, nyilvános vita, párbeszéd a konzervatív, jobboldali értelmiség köreiben. Két éve futott a Mandineren egy posztsorozat, ahol a hazai jobboldal véleményformálóinak egy egyszerű kérdés lett feltéve: mi a jobb?
Mi most, 2014-ben a jobb? Annyi, amit Orbán Viktor éppen mond?
Ahogy Szilvay kolléga megírta, Orbán Viktor semmi újat nem mondott Tusványoson. Ez még nem ok arra, hogy ne beszéljünk még róla. A teljesen inkompetens „baloldali” ellenzék persze egyből Brüsszelhez szaladgál, mintha csak a Fidesz kottájából játszanának. Ne foglalkozzunk velük. Nincs remény odaát sem.
Az én olvasatomban ez nem a rendszerváltás befejezése, hanem visszabontása. Az egykoron Soros pénzén külföldön tanuló, radikális liberális pártjával a rendszer radikális kritikusaként tevékenykedő szépreményű fiatalember idomult a Kádár által harminc évig faragott néplélekhez. A párt hatalma; a hanyatló nyugat víziója; a kivándorlók hulláma; az itthon maradók közélettől való visszavonulása; az új alkuk megkötése; az állam óvó karja, mint megoldás... Persze lehet mondani, hogy kicsit savanyú, kicsit sárga, de legalább a miénk. Nem oktrojálta ránk sem Bécs, sem Moszkva, sem Brüsszel, sem Washington. Magunktól ennyire vagyunk képesek? A mindenféle ésszerű korlát leépítése nem szolgálja az ország, a nemzet érdekét. Az ország érdeke ugyanis az lenne, hogy minél több gondolkodásra, megfontolt véleményalkotásra képes, politikai jogaival aktívan élő polgár működtesse. Szívesebben élek egy mértékletes, liberális, szolidáris társadalomban, mint Kínában vagy Oroszországban. Egy ilyen társadalomhoz azonban nem a most uralkodó ideológián, a mostani intézkedéseken keresztül vezet az út.