„Van nekem egy kedvenc mesém a három kismalacról meg a farkasról. Ezt a mesét sokféleképpen lehet értelmezni, egyik lehetséges megoldása a félelemről szól. A mesében a gonosz farkas sorra elpusztítja a kismalacok házait, mire a legidősebb, legfélősebb kismalac szembeszáll a farkassal. A legidősebb kismalacnak az a mázlija, hogy ő elég okos és tapasztalt ahhoz, hogy komolyan féljen, hogy felismerje félelme forrását, a farkast, hogy kiismerje a félelme valódi természetét és menedéket építsen vele szemben. Én ezt az egyszeri kismalacot szeretném a hazai okosok kitüntető figyelmébe ajánlani.
A mese magyari változatában ugyanis nem a cigányság jelenti a farkast, hanem az, hogy képtelenek vagyunk a jövőnkkel szembenézni. Azokat a kismalacokat, akik ezt nem értik meg, azaz hibásan mérik föl a félelmük forrását (jelen esetben a társadalom mai állapotát és összetételét) azokat elfújja a farkas. Elfújja azt a Jobbikot, aki talán a legjobban remeg a kismalacok között, mégis képtelen ésszel a probléma felé fordulni, ezért is választja az önbíráskodást a törvényes rend és a jog helyett. De a liberális kismalacokat is elfújja a szél, ők ugyanis a rosszat is jónak látják, ha azzal saját sokoldalúságukat és érzékenységüket hangoztathatják. És elfújja a farkas a félrenézőket, és el a késlekedőket, el a gyűlölködőket és a komolytalanokat.
Ki lesz az a kismalac, aki valóban fölismeri félelmünk valódi okát, és nem hagyja, hogy elfújjon minket a zabolátlan, kiismerhetetlen magyari jövőnk farkasa. Honnan kerülhet elő a harmadik kismalac, mikor a Népesedési Kerekasztal vérszegény javaslatocskáján kívül semmi nem mutat a változások irányába. A fiataloknak jobban megéri külföldön élni, különösen a felvázolt bizonytalan jövő miatt. Az itthoniak a hülye hitelek miatt szenvednek, a közoktatás legfontosabb feladata a tanári portfóliók kitöltése, Hegedűs Zsuzsa meg csibéket osztogat.
Mondjuk jobb, mint a segély, de még első lépésnek is meglehetősen csekélyke.”