Azt hiszem, az autósok nehezen találnának indokot arra, hogy miért ne lehetne egy sávja a bicikliseknek. Interjú.
„Az előző rendszernek célja volt a biciklizés népszerűsítése Koppenhágában, vagy az már a bevezetése előtt is elég népszerű volt?
Nem, a rendszer része volt annak, hogy népszerűbbé tegyük a turisták, de a helyiek körében is. Ez egy olyan dolog, hogy ha látod magad körül, és el kell jutnod A-ból B-be, akkor használni fogod. Ilyen egyszerű.
Komoly kommunikációs erőfeszítéseket igényelt a rendszer népszerűsítése?
Nem, nem hinném, ez egy önjáró folyamat volt. Ha látod, hogy ott van egy bicikli, és éppen van nálad egy érme, amit beledobhatsz, akkor azt fogod gondolni: »Ó, ez pont jó lesz nekem«. (...)
Koppenhága Amszterdam után a világ második legbiciklibarátabb városa, amihez rendkívül kiterjedt bicikliút-hálózatra volt szükség. Nagy harcokat kellett vívni az autósokkal ahhoz, hogy a fő útvonalak mentén is kialakítsák ezeket a sávokat?
Persze, de a legtöbb helyen van egy biciklisáv, és egy másik sáv az autósoknak. Azt hiszem, az autósok nehezen találnának indokot arra, hogy miért ne lehetne egy sávja a bicikliseknek. Más a helyzet, ha utakat zárunk le, amit meg is próbáltunk egy pár helyen Koppenhágában. Ebből rendre nagyon komoly viták alakulnak ki: az autósok azt mondják, hogy el kell jutniuk a munkahelyükre, a boltosok pedig attól félnek, hogy nem marad vásárlójuk. Ezekben az esetekben kicsit több viaskodás volt, de addig, amíg az autósoknak és a bicikliseknek is van helye, ez nem szokott előfordulni.
A másik nagyon fontos dolog, hogy a bicikliutak az autósoknak is biztonságot nyújtanak. Ha autósként azt látod, hogy rengeteg baleset van, és ha nem vigyázol, akkor te is gyilkossá válhatsz, akkor belátod, hogy jobb, ha van egy biciklisáv, mintha a kerékpárosok az autók között szlalomoznak.”