Peres ügyek

2014. július 08. 08:37

Megeshet, hogy fél évet sem ér meg az RMDSZ legújabb kormányzati szerepvállalása.

2014. július 08. 08:37
Lukács Csaba
MNO

„Megeshet, hogy fél évet sem ér meg az RMDSZ legújabb kormányzati szerepvállalása. A párt elnöke, Kelemen Hunor ugyanis eléggé fura helyzetbe került: egy nemzetközi perben egyszerre lett al- és felperes.

A helyzet nem túl bonyolult: az RMDSZ és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) közösen kidolgozott egy Minority SafePack nevű európai polgári kezdeményezést, amely a kisebbségvédelmet érintő témákban szorgalmaz uniós szintű jogalkotást, de az Európai Bizottság (EB) elutasította a kisebbségi kezdeményezés bejegyzését. Ezt a párt és a FUEN megtámadta a luxemburgi bíróságon, ám a múlt héten a román külügy is belépését kérte az ügybe az Európai Bizottság oldalán. Kelemen Hunor pedig művelődési miniszterként és miniszterelnök-helyettesként tagja a román kormánynak, így mindkét oldalon érintett az ügyben. Korábban egyébként Szlovákia az Európai Bizottság oldalán, Magyarország a kisebbségi kezdeményezők oldalán kérte belépését a perbe.

Az RMDSZ vezetője most Victor Ponta román miniszterelnök magyarázatát várja az ügyben, és arra kérte a kormányt, amelynek tagja és második embere, hogy vonja vissza a folyamodványt. Titus Corlatean külügyminiszter viszont arról beszélt, bármilyen visszalépés ebben a kérdésben az ő lemondását eredményezi. A magyar politikus szerint számára vállalhatatlan, hogy felperes és alperes is legyen ugyanabban az ügyben.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ellensúly
2014. július 09. 00:16
Jé, lehet, hogy Kelemen Hunor számára is kiderült, hogy aki kurvának áll, azt megkúrják. Most fel van adva nekik a lecke: meghunyászkodni, ahogy a nemzetiszocialista románok elvárják – és amiért fizetnek nekik –, vagy pedig eljátszani szerep szerint a jogvédőt.
Antigoné
2014. július 08. 09:30
Ponta már közölte: nem oszt, nem szoroz az RMDSZ. Ehhez tartsák magukat, és azonnal lépjenek ki a kormányból. (A zsíros sarzsit persze titokban megsirathatják)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!