Libertárius felvetés házasságról, melegekről és katolikusokról

Akarsz egy olyan szellemi közösséghez tartozni, amely egy napon legalizálná a katolikus és a meleg házasságot?

Ma Magyarországon mindkettő „illegális”. A katolikus szertartást ugyanúgy nem ismeri el az állam önálló házassági formának; mint ahogy azt sem, ha egy meleg párt adnának össze a meleg közösség által meghatározott formák és szertartások szerint. Érdekes? Igen.

Miért élvez az állam monopóliumot egy olyannyira privát viszony, mint a házasság meghatározásában? Mert az állam (főleg a demokratikus) már csak egy ilyen szörnyeteg, szeret az élet minden területén monopóliumot élvezni; és meg is ragad minden lehetőséget, hogy bővítse azon területek listáját, ahol beleszólhat az emberek legprivátabb viszonyaiba.

Így aztán nincs sokféle házasodási forma, holott minden lehetőség meglenne rá. Nincs olyan természeti törvény, ami megakadályozná, hogy a melegek körében legyen melegházasság, a mohamedánok körében többnejűség, a katolikusok körében katolikus házasság (ami kivételes esetektől eltekintve nem engedélyezi a válást vagy kizárja például az egynemű párok körében köttetett házasságot − és így nem kényszeríti a katolikus papot a szentség kiszolgáltatására az egyház nézeteivel össze nem egyeztethető módon), és így tovább.

A libertárius filozófia központi gondolatát hétköznapi nyelven az erőszakmentesség és a szabad együttműködés kettősével jellemezhetjük a legegyszerűbben. A libertárius szerint az az etikus magatartás, ha elkerüljük a tettleges erőszak minden formáját; illetve ízlésünknek megfelelően kooperálunk a társadalom bizonyos tagjaival; valamint nem kooperálunk közvetlen kapcsolatban azokkal, akikkel valamilyen szubjektív oknál fogva (személyes ízlésvilágunk szerint) nem szeretnénk.

Ezért a libertáriusok között bizony megférnek a katolikus „melegellenes” nézetek és a melegházasságot támogatók is − addig, amíg elfogadják az erőszakmentesség elvét. És igen, ez azt jelenti, hogy bizony lehet gúnyolódni is egymáson mindaddig, amíg ez nem torkollik erőszakba.

A demokratikus politikusok azonban hallani sem akarnak erről a lehetőségről. Mármint hogy ne legyen a házasságnak állami definíciója, kizárólag állam által elismert érvényessége. Ők élvezik a feszültség gerjesztését, holott minden pillanatban csupán karnyújtásnyira vagyunk a békétől. A feszültség abból a tényből is fakad, hogy ha egyféle definíciója létezik a házasságnak, akkor az definíció szerint sem elégítheti ki a sokféle hitvilágú embert. Így lehet majd jobbra és balra szavazni, lehet majd sok elkeseredett szavazót mozgósítani teljesen ostoba és szükségtelen konfliktusok mentén. A konfliktus feloldása végtelenül egyszerű lenne, de ezek az emberek nem törekszenek a feloldására.

A jelen állapotban senkit nem elégít ki maradéktalanul a rendszer, azokon kívül persze, akiknek nincs konkrét vágya a házasodás formájával kapcsolatban. De ez sok „érdekelt” félnek ideális állapot a zavarosban való szavazathalászatra.

Libertárius indíttatású hozzáállásom a Pride-hoz: Hé, ne verjen a víz! Sem a balos, sem a jobbos hisztériakeltést, ami körüllengi a Pride-ot, nem tudom magaménak tekinteni. Főleg, hogy teljesen világos, a megoldások egyik politikai oldalt sem érdeklik, csak a nép felhergelése megy egymás ellen, hogy utána lehessen „etetni” a hisztiző polgárokat. Ebben a politikai hisztikeltésben sajnos a melegeknek is csak az áldozat szerepet osztják mindkét oldalon.

De legalább minket ne verjen a víz!