„Orbán megint nagyot jelszavazott Tusványoson, szokatlanul őszinte beszédében. Lényegében bejelentette azt, amit amúgy tudtunk: valami ázsiai típusú diktatúrát szeretne. Vagyis nem ő, hanem mi. Ő csak hallja a mi kis hangunkat. Bár egy újságíró számára nagy kaland diktatúra ellen harcolni, nem emlékszem, hogy valaha is arra ébredtem volna, hogy Kim Dzsongun, Putyin, vagy Lukasenka uralma alatt szeretnénk élni. Orbáni alaptrükk: álmodik valamit, aztán többes szám első személyen meséli el. Pedig téved: mielőtt élvezhetné pitiáner diktatúráját, elsöpri a történelem.
Amúgy majdnem jó irányba kutakodik, mert talán fölismerni látszik, hogy nem a nemzetinek nevezett intézmények szaporodása teszi erős nemzetté Magyarország népét, hanem az, ha olyan államunk lesz, amire büszkék vagyunk, amit óvunk,építünk, és ellenőrzünk. Nem a hazaszeretetről kell hadoválni, hanem tudomásul enni, hogy ez a szeretet munka. Közös. Értelmes.
Orbán tudja ezt, mégis a jóval ócskább, ám hangzatosabb »munka alapú társadalom« vágyát hozza föl minden beszédében. Egy olyan országban, ahol jóval kevesebb munka van, mint kellene, ahonnan emberek sokasága külföldre menekül a munkanélküliség miatt, ahol gyerekek éheznek, mert a szüleik nem jutnak munkához, ez a kristályos cinizmus.”