Békepárti szövetségesünket érte olyan merénylet, amelyre régóta nem volt példa
Azok, akik békét kívánnak, azok, akik azt szeretnék, hogy az országukban ne legyen háború, egyszerűen veszélyben vannak.
Más pártoknak évekbe telik, amíg a tiszta szívű kezdetektől eljutnak a paksi csőszkunyhóig, azaz a paranoiás összeesküvés-elméleteken alapuló koncepciókig.
„(Minthogy a magyar politikai palettán a DK-n kívül jelenleg nem látok szavahihető pártot, és mivel az ember nehezen adja föl a reményt, elfogadtam érvelésüket. Egy kicsit ugyan zavart, hogy Pásztor Albert programjáról semmit hallottam. Nem mondta el, hogyan akarja megoldani a Miskolcon fölhalmozódott problématömeget.) (…)
(Úgy gondolom, hogy a jobboldali kukaborogatáshoz, mocskosbuzizáshoz, ordibáláshoz vagy lökdösődéshez képest szerény és békés véleménynyilvánítási módot – Gulyás Mártonét – egy demokratikus pártnak el kell tudnia viselni. Különösen akkor, ha Pásztor Albert, aki körül immár több mint egy hete forr a levegő, még mindig nem mondta el, mit akar csinálni polgármesterként.) (…)
(Az ember megnyugszik, mégis csak olyan párt a DK, amilyennek képzeltem. Minden rendben van. Vagy mégse?) (…)
Más pártoknak évekbe telik, amíg a tiszta szívű kezdetektől eljutnak a paksi csőszkunyhóig, azaz a paranoiás összeesküvés-elméleteken alapuló koncepciókig. A DK-nak röpke két év alatt sikerült teljesítenie a távot. Innen merre tovább?”