„Miért nem lett Jézus földi tanítása után azonnal jóléti demokrácia?
A lehetőség már akkor is megvolt, a jóléti demokrácia összes irányadó értékét Jézus vezette be, amikor a férfiakkal egyenlővé tette a nőket, és szimmetrikus etikát parancsolt (szeresd embertársadat, mint önmagadat). A kereszténység eleinte folyamatos veszélyt jelentett, föld alatti mozgalomként, folyamatos védekezés közepette terjedt, ez nem tette lehetővé, hogy világi demokráciaként bontakozzon ki. Azután a Kelet-Római Birodalom államvallásává válva hatalmi fertőzést kapott el, ebben az állapotban sem mutathatta meg a teljes demokratikus fölényét. A megtért barbárok alapította középkori királyságok meritokráciaként indultak, ki-ki a katonai-államigazgatási érdemei szerint kapott rangot és birtokot. Azonban minden generáció szeretné átörökíteni a kiváltságait, és minél nagyobb a külső fenyegetés, ezt annál könnyebben teheti meg, annál könnyebb védelmi képességekre hivatkozva eltorzítani a meritokráciát. Az iszlám hódítások a VIII-tól egészen a XVII. századig rendkívül megkönnyítették a keresztény hatalommal való visszaélést: akinek nem tetszett, bármikor szabadon átállhatott volna a muszlimokhoz... Az iszlám fenyegetés csökkentével a reformáció hozott új belső ellentéteket, majd a szekularizmus és annak tömeggyilkos kiteljesedései, a kommunizmus és a fasizmus biztosították azt a mumust, amelyre hivatkozva a keresztény világ még mindig nem volt mai értelemben vett jóléti demokrácia. A totalitárius rendszerek XX. századi bukása után végre megnyílt az út a meritokrata átalakulás előtt – amit jelenleg már csak a pénzügyi és multinacionális hatalmi konstrukciók torzítanak. A világ egypólusúvá vált, az értékrendek és a vállalkozás szabadsága adott, a kereszténység most valóban elérheti azt az érdemeken alapuló jóléti demokrata állapotot, amelyre vágyik a világ, amely minden eddiginél teljesebben megvalósítja Jézus tanítását (szeresd embertársadat, mint önmagadat), és amely állapot kizárólag Jézus tanítását követve érhető el.
Ugyanakkor a reális történelemszemlélet megköveteli, hogy a kereszténység korábbi állapotait ne a mai szemléletünkkel ítéljük meg (vagy inkább el), hanem az akkori alternatívákkal összehasonlítva értékeljük. Ebben a nézetben a kereszténység minden korban lényegesen többet, jobbat, szebbet nyújtott az alternatíváknál, mindig jelentősen fejlettebb volt, mit a kor embere rendelkezésére álló többi lehetőség. Ezt onnan is tudhatjuk, hogy az értékrendek evolúciójában másként nem maradhatott fősodratú irányzat, mint hogy folyamatosan egy vagy több fokozattal vonzóbb volt az aktuálisan elérhető alternatíváknál.”