„A börtönlelkészi munka kizárólag az elítéltekkel való foglalkozást jelenti vagy lehetőség van a büntetés-végrehajtási intézet alkalmazottaival is kapcsolatot tartani, számukra is hirdetni az evangéliumot?
A Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Magyarország egyik legnagyobb fogva tartási intézménye. Személyi állományának jelentős részével találkozunk a napi feladataink végrehajtása során. Velük kapcsolatban kellemes élmény az, hogy a mi intézetünkben elfogadták azt, hogy szakterületünk a hét minden napján a kötelező napirendi pontok mellett plusz feladatokat jelent a számukra. Klasszikusan közöttük sem lehet evangéliumot hirdetni, de nekik is vannak gondjaik, panaszaik, amelyeket megosztanak velem. Sokszor kérdezik tőlem: Mikor hallgatsz meg engem is? Vagy ha nagyon sietek, és nem állok meg pár mondat erejéig, olykor kedvesen nehezményezik ezt. A mai világban már az is nagyon sokat számít, hogy figyelni tudunk egymásra. Számomra pedig nem mindegy, – és nemcsak szolgálati szempontból –, hogyan lépek be, és lépek ki az Intézetből. A személyi állomány tagjainak intézetbe történő ki – és beléptetését pedig mindig a szolgálatban lévő biztonsági felügyelők végzi. Velük kezdődik, és velük fejeződik be az aznapi szolgálatom.
Mit jelent a börtönben Krisztus?
Hadd idézzem egy pásztoroltamat, akit egy riport kapcsán megkérdeztek. Ő röviden így válaszolt: „Mindent”. A szabadságot, a szabadulást, felszabadultságot a tehetetlenség feloldódását, a megbékélést, a megértést, az elfogadást, a bűnbocsánatot, és a szeretetet. Mindent, ami kint nem volt annyira hangsúlyos és fontos, de amit Krisztusról szóló evangélium hallatán itt bent a fogvatartottak átértékelnek.
A börtönmissziós imahét egyik napján az áldozatokért imádkozhattunk. Az én értelmezésemben áldozat az elkövető is, hiszen saját emberségével megy szembe. Erre milyen »gyógyír« létezik?
A feltett kérdésre szép, irodalmi példa Fjodor Mihaljovics Dosztojevszkij Bűn, és bűnhődés című regénye. A legnagyobb gyógyír az ember számára a beismerés. Szándékosan nem beismerő vallomást mondtam. Ez egy nagyon hosszadalmas folyamat. A nehezen megnyíló, egyébként múltjukban számtalan sérülést, sebeket hordozó fogvatartottak sokszor a súlyos őket érő traumák, sokkok hatására sem jutnak el a beismerésig, mélyen őrzik azokat a titkokat, amelyekről érthetően, sokszor a büntetőeljárás lefolytatása miatt sem nem akarnak beszélni. Ez az igazi nehézség. Az Isten közelségben, egy jól kialakított szeretetközösségben, azonban eljuthatnak addig a felismerésig, hogy nem véletlenül jutottak ebbe a helyzetbe. Ez az a pont, amelytől kezdve már a kifelé vezető utat kell mutatnom számukra.”
