„Ez a bor 8 millió forintért kelt el, ami palackra számítva körülbelül 44 000 forintot jelent. Van annyival jobb ez a tétel, mint a többi Szepsy bor?
A bor jó, de itt nem ez a lényeg. Nekünk nemcsak a borokat kell elkészíteni, hanem meg kell teremteni a dűlők és a márkák rangját is. Ehhez pedig megfelelő értékesítési csatornákra és alkalmakra van szükség, sajnos a piac spontán nem emeli fel az árakat. Bár az összeg kétségtelenül magasnak hangzik, ez mégsem a bevételteremtésről szól, hiszen még le kell vonni az áfát, a jótékonyságra szánt összeget és a jelentős mennyiségű kóstoltatásra szánt bort.
Ennek a magas árnak ugyanakkor megvan egy olyan haszna, hogy önmagában figyelemfelkeltő erővel bír. Hiszen egyenrangúvá válik azokkal a minőségükben hasonló borokkal, amelyeket a nemzetközi boros közvélemény magasra értékel. Mindez ily módon kezdete annak az értékteremtésnek, amely egy évtizeden belül más szintű ismertség, elfogadottság kialakulásához vezethet. (...)
Egyértelmű, hogy szükségünk van a tömegborokra, de egy elismert bortermő országnál ugyanúgy elengedhetetlenek a csúcskategóriájú, termőhely alapú borok. A piramist fel kell építenünk; a mi feladatunk, hogy a csúcsát olyan magasra húzzuk, ahova csak lehet.
Ha a csúcsminőségről beszélünk, miért nem egy hordóalapú szelekció jelenti a legmagasabb kategóriát?
Elméletileg beszélhetnénk akár a Nyúlászó második hordójáról is, de szerintem a borvilágban a helyhez kötött minőségi maghatározás a legerősebb. A termőterület ugyanis meglátogatható, megtapasztalható: az ujjaink között morzsolhatjuk szét a talajt, megsimíthatjuk a szőlőtőkéket. Az egyediség jelentősége óriási, de fontos megjegyezni, hogy többféle egyediség is megfér egymás mellett.”