Az említett vitaesten azt állította, hogy ma Magyarországon az úgynevezett anyaságdiskurzus határozza meg a női politizálás terét. Változtatna-e a helyzeten kvóta bevezetése, vagy több kell ennél?
Az elmúlt tíz évben a progresszív, szekuláris, emberi jogokra épülő nőmozgalom, ami a női jogokra, ezen belül a reproduktív jogok biztosítására és az intim állampolgárság fogalmára épül, elvesztette egyedüli normaadó szerepét Magyarországon. Éppen a nyolcévnyi baloldali-liberális, emberi jogi retorikájú kormányzás alatt. A területen aktív női civil szervezetek száma csökkent, ugyanakkor sok, az anyaságot és annak segítését központba állító szervezet alakult. A politikában és a köztérben a »nőügy« beszűkül arra, hogy a nőknek hogyan kellene egyszerre anyaként és munkaerőként megfelelniük. A nők az MSZP mostani választási kampányfilmjében is csak anyaként jelentek meg. Eközben a gazdasági állampolgárság átalakult: a nyolcórás, állandó, fizetett szabadsággal és egészségbiztosítással járó munka már nem jog, hanem kiváltság, és az emancipáció valódi, zsigeri és mindenki által megfizetett érzelmi árát sem gondoltuk át. Ebben áttörést hozhat a kvóta, mert létrehoz egy teret, amilyen például a francia »cipzárelv« - egy férfi, egy nő - alapján működő modell. Az alapkérdés az, hogy elismerjük-e, hogy a pártrendszerek strukturálisan és alapvetően a »más« kizárására és egy normatív férfiasság modellre épülnek. Ha igen, akkor arra kell törekednünk, hogy ezt demokratikus úton megváltoztassuk. A kvótát persze sok bírálat éri. Vannak, akik szerint ez beavatkozás az általuk természetesnek tekintett, de valójában társadalmi folyamatokba. Érdekes az a kritika is, ami a parlamentben lévő nőktől ered, ők azért bírálják, mert úgy érzik, hogy emiatt az ő szakmai munkájuk és teljesítményük leértékelődik - ezen túl nem azért kellenek az Országházba, mert jó politikusok, hanem azért, mert meg kell lennie a női létszámnak. Tavaly júniusban három női ernyőszervezet (Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség, Magyar Asszonyok Érdekszövetsége és Magyar Nők Szövetsége - CS.-E. E.) aláírta a paritás követelését, ami döntő áttörés. Ebben a dokumentumban a legkonzervatívabb vallásos egyesülettől a legradikálisabb női nem kormányzati (NGO) szervezetig egyetértettek abban, hogy az országos listákon és az európai parlamenti listán is paritást kell követelni. Lehet azt mondani, hogy naivitás, de azt gondolom, hogy ez nagyon fontos lépés volt a magyar női politizálás történetében, mert kiderült, hogy létezik a jövő politikáját meghatározó konszenzus, ami nem pártpolitikai megosztottságon alapszik, hanem azon, hogy meg kell változtatni a női politizálás tereit, mert ez így alapvetően igazságtalan.”