Drága barátaim, megint házhoz megyek a pofonért
Én nem akarok egy pukkancs, sértett, nárcisztikus, hazudozós, bosszúálló, populista elnököt.
Szegény embert még az ág is húzza! – tartja a közmondás, és ha a szocialista párt jelen állapotára nézünk, sokszorosan is igazolva láthatjuk ezt az igazságot.
„Szegény embert még az ág is húzza! – tartja a közmondás, és ha a szocialista párt jelen állapotára nézünk, sokszorosan is igazolva láthatjuk ezt az igazságot. Az MSZP mélyrepülése persze nem ma kezdődött, és legalább három tényezővel lehet megmagyarázni. Az MSZP folyamatosan elveszítette néppárti jellegét. Már rögtön az 1990-es választás után kivált a Németh Miklós nevével fémjelzett technokrata vonal. Nem sokkal ezután Pozsgay Imre és Szűrös Mátyás távozásával a markáns népi és nemzeti vonulat hagyta ott a baloldalt. A Bokros-csomag ellen az akkor még harcos szakszervezeti vezetők tiltakoztak leghangosabban a kormánypárti padsorokból. Azóta a szakszervezeteknek nem csupán a tagsága csökkent nagyot, hanem az érdekérvényesítő képességük is, így a »bérből és fizetésből élők« felé is egyre tompább idegekkel kapcsolódik a baloldal. A 2006-os önkormányzati választástól kezdve a szocialisták számos vidéki helyhatóságban veszítették el vezető szerepüket, és a kieső képviselők és polgármesterek által hagyott űrt nem tudták olyan vitális helyi baloldali közéleti tevékenységgel kipótolni, mint amit a polgári körök mozgalom példáján a Fidesznél láthatunk.
Az utolsó, és eddig talán legnagyobb szakadást Gyurcsány Ferenc DK-ja hozta az MSZP életébe. Három éve még úgy tűnt, hogy a Demokratikus Koalíciót is utoléri a nagy pártból kiszakadt törpepártok sorsa. Akkor kevesen hittük, hogy a végén a szakadárok integrálják majd volt anyapártjukat. A baloldal vesszőfutását vizsgálva további fő okként felhozhatjuk azt a leplezetlen hatalmi machinációt és gondolkodásmódot, ami a funkcionáriusi réteget fenntartó pártközpontot a kezdetektől meghatározta. Már az MSZP megalakulása is egy nagy machináció volt: ami jó volt számukra az MSZMP-ből (a média, a vagyon és a párttagok névsora), azt elvitték, ami rossz volt (»a múlt dohos szaga«), azt otthagyták a másik – valójában kisebb – utódpártnak. Ez a fajta gondolkodás jellemezte a rendszerváltoztatást is, amikor a hatalomból távozó állampárt szinte minden törvényt kétharmados törvénnyé alakított, azt remélve, hogy az első szabad választás után legalább a voksok egyharmadát megkapják, és nélkülük nem lehet majd ezeket a kétharmados törvényeket módosítani.”