Kézilabda (és persze foci): elég volt a lúzerségből!

„Világossá kell végre tenni: bármilyen nagy is időnként a mellényünk, óriási mentális, lelki problémákkal küszködnek egyes csapataink, legyen az válogatott vagy klubcsapat, s ennek immáron sajnos hagyománya van. A lelki problémák mögött vélhetően önbizalomhiány, és sajnos amatörizmus rejlik, ami azt jelenti, hogy a nagy kihívások nem inspirálóan hatnak az egyénekre, hanem inkább összetöri őket. A helyzet egyszerű: az amatőr összeomlik, ha nagy tétekről és kihívásról van szó, a profi ezzel szemben ekkor nyújtja a legtöbbet.

A feladat nem olyan bonyolult: gondolkodási paradigmát kell váltani a sport területén is. Ki kell végre mondani, ha valami amatörizmus, s az amatőröket fel kell váltani profi játékosokkal. Ugyanis teljesen emberi dolog, ha valaki mondjuk tartósan képtelen jól kezelni egy kiélezett szituációt, például egy idegenbeli meccset több ezer vagy tízezer ellendrukker előtt. A helyzet egyszerű: ez az ember nem profi, hiába van ott. Semmi baj ezzel, az illető az élet más területein kiváló, kreatív munkaerő lehet. Ám ha – »jó kádárista« módjára – újra és újra betesszük az ilyen embereket a csapatainkba, akkor annak a végeredménye az, ami Szlovéniában történt: lúzerség és újra lúzerség.

Profizmusra van szükségünk! Nem csak a sportban, hanem az élet minden területén. A Veszprém férfi- és a Győr női csapata már nyilvánvalóan az, mert profi játékosokat vásárol a két klub, s ezek a játékosok hozzák azt a »pluszt«, amit sajnos sokszor a »tisztán« magyar csapataink még képtelenek hozni.

Meggyőződésem, hogy a magyar politika már régen elindult a profizmus irányába, s ennek már látszanak a jó hatásai. Jó lenne végre, ha a magyar sportban is megjelenne valami hasonló, mondjuk akár a fociban. De ehhez az kell, hogy az amatőrre ne mondjuk azt, hogy ő egy éppen fáradt profi…”