Konzervatív hozzáállások a Pride-hoz

Először is, a meleg méltóság menete (Pride) vitatott és vitatható ügy. Induljunk ki abból, hogy minél kevésbé magabiztos és gazdag egy modern társadalom, annál inkább. A melegség luxuscikk. Azok a közösségek engedhetik meg maguknak, amelyek nem a létért, a napi túlélésért és saját szimbolikus alapvetésükért (identitásukért) küzdenek. A homofóbia az egzisztenciális félelem és irigység kivetülése. A homoszexualitással »kérkedni« a közösség alapfunkcióinak durva megsértését jelenti (eszerint), szembefordulás a túlélés parancsával, halálos bűn (a közösségellenesség értelmében). Ugyanakkor az irigység tárgya is, mert a szabadságot reprezentálja. (...)

A Pride-tól való idegenkedés teljesen jogos és tiszteletre méltó, vitatandó álláspont már csak annak okán is, hogy valakinek valamilyen hite nyilvánul meg benne. A magyarok problémája megint csak az, hogy nem tudják civilizáltan megvitatni a különbségeiket, a homofób és az elfogadó-homofil álláspontok is dogmává merevednek, és a mások erkölcsi diszkreditációjába hullanak. (...)

Az nem kérdőjelezheti meg senki konzervatív önképét (ha egyáltalán valaki foglalkozik ilyen terminusokban a saját önképével), hogy meleg, hogy megvallja a melegségét, és hogy részt vesz a Pride-on. A konzervativizmus beállítottság kérdése, semmi köze az igazsághoz. Egy konzervatív személyes életében – ahogy egy kedves kommentelőm írja – az otthonosság érzése a legnagyobb kincs. Azt hiszem, a döntő konzervatív érv a nyilvános homofóbiával szemben, hogy nem adja meg a jogot minden ember számára ennek az otthonosságnak a kialakításhoz és megéléséhez. Ezt a hibát annál is könnyebben elkövetik az intoleráns konzervatívok, mert szeretnek folyamatosan az igazság (és a hatalom) kontextusában mozogni, holott a saját tradícióikat (és autonómiájukat) kellene gondozniuk. Ezt nevezhetnők is akár a konzervatív tévedésnek (conservative fallacy).”