Hogyan tovább, Magyarország?

2014. május 10. 19:28

Szerényebben, meggondoltabban, tisztelt politikusok!

2014. május 10. 19:28
Solymosi Frigyes
NOL

„Nyitott kérdés: mit kezd a győztes Fidesz (+KDNP) hatalmának meghosszabbításával, és a vesztes pártok tesznek-e bármit a hatékonyabb ellenzéki munka megteremtésére. Egy demokratikus berendezkedésű országban nemcsak eredményesen vagy kevésbé hatékonyan működő kormányra, hanem aktívan és okosan ténykedő ellenzékre is szükség van. Valójában nem sokat tudunk a kormány programjáról. Az a kijelentés, hogy tovább folytatják az elmúlt négy év politizálását, engem bizonytalanságban tart. Konzervatív értelmiségiként hinni szeretném, hogy a megújuló kormánypolitika számos vonatkozásban különbözik az előző négyévitől, és semmiképpen sem akarják megismételni a fent jelzett különlegességeket. Hinni szeretném, hogy a Nyugat- és az EU-ellenes szabadságharcunkat is befejezzük. Hinni szeretném, hogy a reformokat, az új intézkedéseket itthon és az EU-ban is nem harccal, hanem okos, diplomatikus tárgyalásokkal próbáljuk elérni. Abból ugyanis az égvilágon semmi előnyünk nem származik, hogy velünk foglalkozzék, gúnyolódjék a nyugati sajtó. Ellentmondásosnak tartom, hogy míg az egyik pillanatban a jobboldal képviselői önállóságunkat féltik az EU-tól, azon szomorkodnak, hogy az EU beleszól például az általuk nem kedvelt idősebb bírók nyugdíjazásába, rosszallja a pálinkafőzés adójának elengedését (micsoda borzalom!), a következő pillanatban pedig azt fájlalják, hogy késik a több százmilliárd átutalása az EU-tól. Nehezményezik, hogy az Európai Unió vezető tisztségviselői nem akarják tudomásul venni, hogy mi minden területen ragaszkodunk teljes függetlenségünkhöz, az önálló döntés lehetőségéhez, függetlenül attól, hogy az összhangban van az EU alapértékeivel, szabályaival, vagy nem. Az EU elégedjen meg azzal, hogy elfogadjuk a tőle jövő, hazánk számára hatalmas pénzügyi támogatást. Ha ebbe nem törődik bele, akkor jelképesen forradalmat indítunk ellene, vagy kilépünk az unióból. És akkor majd meglátja, mi lesz vele nélkülünk! A leghazafiasabb (?) párt, a Jobbik képviselője a közvélemény befolyásolása érdekében már elkezdte az EU-zászlók égetését. Csak azt nem tudom, hogy ezt a ténykedését az EU-parlamentben is folytatni kívánja-e? Szerényebben, meggondoltabban, tisztelt politikusok!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 81 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2014. május 12. 10:05
Jéééééé,nem az MNO-on ír a Solymosi professzor???
mustármag
2014. május 11. 14:00
Ön ellenzéki, ahogy látom. Akkor tessék tenni.
Box Hill
2014. május 11. 13:45
Már azzal, kedves professzor úr, hogy szövegedet a jobb érthetőség kedvéért nem bontod paragrafusokra, nem mennél át egy érettségin - mondjuk - Új Zélandon vagy Ausztráliában.
S0ma
2014. május 11. 11:55
Hogyan tovább? Permanens kampány nélkül! A kormány kormányozzon, az ellenzék meg ellenkezzen, ha valami nem az ország érdekében történik! Mindkét társaságnak lenne dolga éppen elég! Mondjuk az ellenzék kézbe vehetné az egészségügy kérdéseit! Tudom, hogy az EU mindenre ad pénzt, csak a közember egészségére nem, de azért a magyarok adóját most már erre a területre kellene átcsoportosítani. Ja, hogy az ellenzéknek csak egy feladata van, a bomlasztás! Kérdés: Akkor minek van?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!