Provokáció

„Nem volt könnyű helyzetben az általam nagyra tartott Gundel Takács Gábor az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjének közvetítése közben. Van egy érzésem, hogy szombat este volt olyan pont nála is, amikor őt is megkörnyékezte a »na, én most elrohanok innen« érzés. Gondolom nem én vagyok az egyetlen, akinek lejött, hogy, nem igazán tudott azonosulni azzal az iránnyal, amerre a showműsor elment, nem egyezett az értékrendje a puszta megjelenésével is erősen provokatív osztrák versenyzővel, a későbbi győztes alakításával, de az orosz versenyzőket sújtó pfujolással sem. (...)

A provokáció legnagyobb ellensége ugyanis, ha válasz nélkül marad, ha más fókusszal elbeszélnek mellette, ha gyorsan túllépnek rajta. A média különösen érzékeny a reakciókra. Ha nincs, ami tovább táplálja a botrányt, nincs, ami dagasztja a hírt, nem lesz még 5 perc szenzáció sem, mert gyorsan lesöpri valami más, talán épp az értelmesebb, a magával ragadóbb,  az elgondolkodtatóbb. A provokáció halála a róla szóló egyszeri, 2 soros. tárgyszerű hír. Nem támadható, mert bár megemlítették, a tápláláshoz ez kevés.

Nem véletlen, hogy szinte mindenki elméletben megtanulta, hogy számoljon 10-ig, vagy 100-ig, mielőtt indulatból megszólal, vagy aludjon rá egyet kettőt, mielőtt ajtóstul rontana a házba. Elméletben tudjuk, de a gyakorlat sokszor más, könnyen áldozatai leszünk a provokációknak. Ha szombat éjjel vagy vasárnap délelőtt írom e sorokat, valószínű, hogy én is sokkal vehemensebb véleményt fogalmazok meg. Mára már lehhigadtam, máshova került a fókusz.

Gratulálok annak, aki már frissében helyén tudta kezelni a történteket. Eurovíziós Dalfesztivál Döntő 2014, nyugodj békében, ússz csendesen tova a felejtés tengerén! Csak annyi maradjon meg belőled, hogy örömmel gratuláltunk a magyar versenyzőnek az 5. helyezéshez! Erről ennyit.”