Norbi Update-borok teszt alatt

2014. május 21. 09:47

Különösebben nincs értelme próbálkozni a Norbi-borokkal. Aki már ismeri őket, és szereti azokat, azoktól elnézést kérek.

2014. május 21. 09:47

„Tervemet nem öntöttem előre kiötlött formába, mondhatni szinte véletlen volt, hogy a Bajcsyn tekerve megpillantottam az Update boltot, s ha már éppen időm is volt, gondoltam, rálesek ezekre a borokra. Gyorsan le is emeltem egy Rajnai Olaszrizlinget (sic!), amely elnevezésnek a megmagyarázásába most inkább nem bonyolódnék bele, egy Bikavért, meg a top Update bort, a Selection Tokaji Hárslevelűt. Nagyjából négyezer-ötszázba’ fájt ez a karika, és a ‘fáj‘ szónak e helyütt szeretnék most erős nyomatékot adni.

A bika és a rajnai palackjának címkéjére pillantva nyilván nem vertem magam naivan kalandba; a feltüntetett kiskunmajsai Grape-Vine Kft., amelyik a fantasztikus La Fiesta termékek műhelye, a realitás rozsdás, tompa szögét azonnal belekalapálta a mutatóujjam csonkig rágott körme alá. A hárslevelű viszont bizakodásra adott okot, nemcsak (szemtelen) kétezer-ötszáz forintos vételára okán, hanem mert az a Hörcsik Richárd termelte Sárospatakon, aki a Fidesz-KDNP színeiben polgármesterként funkcionált a BAZ megyei városban. Hörcsik ma is aktív politikus, s mint ilyen, nyilván a borát is olyan nagy műgonddal készíti, mint amilyen kikezdhetetlenül eredményes munkát végez az Európai ügyek bizottsága elnöki székében, gondoltam. Amúgy meg ez mindegy, gondoltam ezt is, mert lehet, hogy ennek pont semmi jelentősége sincs, és ha ezt itt sokat forszírozom, még a végén azt hiszitek, hogy utalgatni akarok valamire a bajszom fölött kacsintgatva, ami mellesleg tök irreleváns lenne a lentebbi kóstolási jegyzeteim ismertetése szempontjából.”

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték

Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték
Tovább a cikkhezchevron
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Győzelemre áll Orbán Brüsszelben, ráadásul a Bizottságot nem csak Ukrajna sürgeti

Győzelemre áll Orbán Brüsszelben, ráadásul a Bizottságot nem csak Ukrajna sürgeti
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!