Egy kis putyinológia

„Putyin nem demokrata, hanem egy nagyhatalom despota vezetője. Ha valahol, akkor Oroszországban jellemző az oligarchák uralma, a »szabadság, egyenlőség, testvériség« naponkénti arculcsapása, az ellenkezők internálása, kikészítése vagy sima eltávolítása, a csapnivaló életszínvonal. Mindez fűszerezve azzal a felismeréssel, hogy az oroszországi kisebbségek sorsáról alig tudunk valamit, a több tucatnyi nemzet némelyikének létezéséről sem – amíg valamilyen véres incidens miatt nem jelennek meg abban a nyomorult médiában (amely soha »nem hozza le«, mégis jó átvenni tőle a le nem hozottat, mint leleplező ellentétes információt, haha).

A sok érveléssel szemben Brüsszel nem Moszkva, nem uniós tankok és laktanyák árnyékában járunk szavazni, a felzárkózási és fejlesztési alapok pénzét nem Brüsszelben, hanem Pozsonyban (és Pesten) nyúlták és nyúlják le, a társulási szerződésünket nem Ágcsernyőben, félreállított vagonban, internálás és Szibéria terhe alatt tárgyaltuk meg, s bár Brüszszel a ludas a cukorgyáraink leépítésében, sem a magyar, sem a szlovák mezőgazdaságot nem az unió kényszerítette térdre, hanem mi magunk. Egészségügyi ellátásunkra szánt pénzeinkre nem idegen hatalmak, hanem saját, politikával összefonódott emberkéink tették rá a kezüket. Olyan ügyes uniós hivatalnoki gárdát még nem szült anya, amelyik képes lenne annyira degradálni a közoktatást, művelődést, művészeteket és kultúrát, mint saját oktatási és kulturális kormányzataink néhány év alatt.”